Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A zuhanó amerikai indexek ellenére egész Európa, és így Budapest is felfelé tart. A BUX-ot még mindig a Mol-sztori húzza.
Közel két százalékos pluszban állt kedden délután kettőkor a Budapest Értéktőzsde vezető indexe. A BUX már reggel nagyot ugrott, járt 11 200 pont fölött is, s bár azóta bő 100 pontot ereszkedett, maradt a tegnapi záróérték fölött.
A vezető részvények közül ma is a Mol húz, még mindig a tegnapi Surgut-bejelentés miatt. Az olajipari papírt a felvásárlási sztorikra szakosodott nagybefektetők vásárolják, s ez hajtja felfelé az árfolyamot. Kettőkor a Mol 6,8 százalékos pluszban állt 10 805 forinton.
A többi blue chip közül azonban csak a Magyar Telekom tudott emelkedni: a papír 2,9 százalékkal 535 forintra drágult. Ismét esik azonban az OTP és a Richter: előbbi 0,75 százalékkal 1836 forintra süllyedt, míg utóbbi 2,5 százalékkal 24 905 forintra ereszkedett.
A Mol sztori ellenére a legnagyobb forgalma továbbra is az OTP-nek van, amit eddig ma 4,4 milliárd forint értékben adtak vettek, ez a teljes – egyébként nagyjából az éves átlagnak megfelelő forgalom – fele. Az olajipari papír azonban így is kelendőbb a megszokottnál: kettőig 2,2 milliárdos forgalma volt.
Budapest egyébként az európai börzékkel tart, amelyek annak ellenére, hogy az amerikai Dow Jones majd 3,3 százalékos mínuszban zárt, fölfelé vették az irányt kedden. A legjobban a londoni FTSE-100 teljesített eddig, amely közel 3 százalékot erősödött, de nem panaszkodhat az 1,6 százalékos pluszban álló párizsi CAC-40 és az 1,4 százalékot ugró frankfurti DAX-30 sem.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.