Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A spanyol kormány csütörtökön bejelentett új megszorító gazdasági csomagterve miatt kisebb lesz az ország jövő évre várt gazdaságnövekedése - jelentette be Elena Salgado spanyol pénzügyminiszter. A spanyol CCOO szakszervezet a csomag visszavonását követeli.
A megszorítások hatásaként a kormány a bruttó hazai termék (GDP) 1,3 százalékos jövő évi növekedésére számít az eddig várt 1,8 százalék helyett, közölte Elena Salgado. Mint hozzáfűzte, a minisztérium továbbra is 0,3 százalékos idei GDP-csökkenéssel számol.
A CCOO spanyol szakszervezet a csütörtökön bejelentett, és a tetemes költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedések visszavonását követelte. A spanyol kormányfőhöz pénteken eljuttatott levelében a szakszervezet arra figyelmeztetett, hogy ha a kormány nem változtat az álláspontján, akkor egyre szélesebb körű tiltakozó megmozdulásokra kell felkészülnie. A spanyol szakszervezetek már korában döntöttek arról, hogy június 8-án közalkalmazotti sztrájk lesz.
A kormányzati terv 15,25 milliárd euró megtakarítást helyez kilátásba 2010-2011-re, amivel GDP-arányos államháztartási deficitet idén 9,3 százalékra, jövőre 6,5 százalékosra szorítanák le a tavalyi 11,2 százalékról.
Csütörtökön egyebek között azt jelentette be a kormány, hogy csökkentik a közalkalmazottak bérét. Ez a magasabb beosztású funkcionáriusok esetében 8-10 százalékos, az egyszerű alkalmazottak esetében 0,5-7 százalék lesz, és már júniustól életbe léptetik. Ezeket a fizetéseket 2011-re teljesen befagyasztják. Egy másik népszerűtlen döntés a nyugdíjak értékállóságának szüneteltetését jelenti 2011-ben. A kormányzati tervet még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Románia koncessziót írt ki fekete-tengeri olaj- és gázmezők feltárására
Nagy nemzetközi olajtársaságok érdeklődtek az olajkitermelési koncessziók iránt Románia fekete-tengeri felségvizein, közöttük olyan területeken is, amit a Hágai Nemzetközi Bíróság ítélt oda Romániának Ukrajnától - írja a Bursa román pénzügyi napilap.
A román nemzeti hivatal (ANRM) által a Razelm, Navodari, Agigea, Aurora, Mangalia, Luceafarul, Sf. Gheorghe, Muridava, Cobalcescu, Est-Rapsodia és Trident környékén fekvő koncessziós területekre kiírt pályázatra az Exxon, Repsol, Lukoil, Petrom, Romgaz, Rompetrol és a Total vállalatok jelentkeztek. A lap értesülése szerint a magyar Mol is pályázik egy szárazföldi koncesszióra egy román partnerrel együttműködésben.
A pályázat nyertesei 35 éves koncessziót kapnak a partmenti tengeri mezők feltárására és kitermelésére. A Románia által két évvel ezelőtt a Hágai Nemzetközi Bíróságon Ukrajnától elnyert terület a becslések szerint 70 milliárd köbméter földgázt és 12 millió tonna nyersolajat rejt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.