Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Bizottsági módosító javaslatot nyújtott be a parlament Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága a szociális törvényhez, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok részben Erzsébet-utalványban fizessék ki a segélyeket.
A módosító javaslat alapján az önkormányzatok által folyósított rendszeres szociális segély, valamint a rászoruló gyermekek után fizetett rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esetén kerülhet sor a jelenlegi pénzbeli támogatás részben utalvány formájában történő folyósítására.
A gyermekenként évi két alkalommal fizetett 5800 forintnyi rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel kapcsolatban a törvény kiköti: kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására is felhasználható Erzsébet-utalvány formájában kell fizetnie az önkormányzatoknak. Az indoklásból kiderül, hogy emiatt szükséges kiterjeszteni az utalvány felhasználásának módját is.
A rendszeres szociális segély esetében a települési önkormányzat írhatja elő rendeletben, hogy a támogatás összegéből havi 5000 forintot utalvány formájában lehessen adni, feltéve, hogy az ellátás havi összege eléri a 10 000 forintot.
A kormány még májusban jelentette be, hogy a szociális segélyek egy részét utalványban fizetnék ki, még korábban pedig az is felmerült, hogy akár a gyermekek után járó családi pótlékot sem készpénzben fizetnék, ezt a szociális államtitkárság azonban még áprilisban cáfolta.
A nyugdíjakkal kapcsolatban is felröppent az utalványban fizetés híre, egy, a kormány által is támogatott MSZP-s módosító javaslat azonban rögzítené, hogy készpénzben kell kifizetni a nyugdíjakat.
fzs
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.