szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hiába nőnek látványosan az ingatlanárak, még mindig a régiónk legolcsóbbjai között vannak a magyarországi lakások. A szakértők szerint ez azt is jelenti, hogy még tovább folytatódhat a drágulás.

Magyarországon drágultak a leginkább a lakások az elmúlt években a régiónkban – állapította meg az ingatlan.com elemzése. Ha a jövedelmekhez viszonyítunk, akkor viszont még mindig itt a legolcsóbb a lakásvásárlás. Ez azonban azt is jelentheti, hogy van még hova emelkedniük az áraknak.

Az ingatlanok áremelkedése nagyjából egyszerre indult el a régiós országokban, a legjobban Magyarországon drágultak a lakások. Románia kivételével a régiónkban már 2014-ben nőttek az árak az előző évhez képest, azóta pedig mindenütt folyamatos a drágulás. A legfrissebb – idei első negyedéves – adatok szerint 8 százalékos volt az éves áremelkedés Magyarországon, ami kétszerese az uniós átlagnak. A legnagyobb drágulást Csehországban mérték, ott 13 százalékos volt az éves áremelkedés mértéke az idei első negyedévben.

A nagy áremelkedés elsősorban a fővárosokra és nagyvárosokra, illetve azok agglomerációira jellemző, nem csak nálunk, hanem a környező országokban is. A régióinkban található kisebb településeken jóval szerényebb az áremelkedés mértéke.

Budapesten az átlagos négyzetméterenkénti ár 361 ezer forint, ami a környék fővárosai közül a legalacsonyabb. A Pozsony környéki átlagos négyzetméterár 1873 euró, ami 570 ezer forint feletti összeget jelent március végi árfolyamon számítva. Varsóban átlagosan több mint 530 ezer forint körül volt egy négyzetméter átszámítva. Bukarestben idén március végén 370 ezer forintnál jártak az átlagos négyzetméterárak, Prágában pedig az átlagár 635 ezer forintnak megfelelő cseh koronára emelkedett az idei első negyedévben.

A felmérésben azt is megvizsgálták, hogy hány havi fizetést kell félretenni egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához. A régiónkban Pozsony a legdrágább, ott 11,3 évnyi átlagjövedelem szükséges a lakásvásárláshoz. Ezt követi Prága 10,9 évvel, majd Bukarest jön 9,7 évnyi jövedelemmel. Varsóban már csak 8,5 évnyi fizetést kell félretenni egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához, Budapest pedig a legolcsóbb 7,6 évnyi jövedelemmel.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!