Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Japán kutatók kifejlesztettek egy környezetbarátnak nevezhető módszert a vasúti sínekre tévedő őzek elriasztásához. Az eredmények eddig biztatóak. Csak 2016-ból több mint hatszáz olyan esetről tud a japán közlekedési tárca, amikor sínekre tévedő őzek, illetve más állatok miatt akadozott egy vonat közlekedése vagy állt le teljesen.
Fújtat, mint egy őz, ugat, mint egy kutya és ezzel állati életeket ment – elvileg erre képesek Japánban azok a vonatok, amelyeket speciális hangadó rendszerrel szereltek fel, hogy elkerüljék az ütközéseket a sínekre tévedő állatokkal, elsősorban az őzekkel.
A tokiói Vasúttechnikai Kutatóintézet kutató fejlesztették ki a készüléket. Ennek lényege, hogy először az őzektől ismert fújtató hangot sugároz 3 másodpercig, majd 20 másodpercen át kutyaugatást.
A magyarázat szerint a két eltérő hangot nem véletlenül kombinálták. A fújtató hangot társaik elriasztására adják ki az őzek, ha veszélyt észlelnek. A kutyaugatás pedig egyszerűen megijeszti a patásokat. Vagyis a vonatból először az őzek számára egy figyelmeztető, majd elriasztó hanghatás érkezik.
A teszt idején a vonatok esténként és késő éjjel fújtattak, majd ugattak, mert a tapasztalatok szerint az őzek mozgása ezekben az időszakokban a legintenzívebb, és ezekben az idősávokban lehet leginkább számítani arra, hogy megjelennek a síneken.
Az eredmények azt mutatták: a próba sikeres volt, mert egy 100 kilométeres út alatt átlagosan 7,5 alkalommal jelentek meg őzek a vasúti pályán, nagyjából 45 százalékkal kevesebbszer, mint korábban.
A kutatóintézet szakemberei azt remélik, hogy a hangadó szerkezetet a 2018-as gazdasági év végétől alkalmazhatják a japán vonatokon. A teszteket folytatják, hogy tovább fejleszthessék a készüléket. Az elképzeléseik között szerepel, hogy a hangadó automatikusan bekapcsolna, ha olyan területre érkezik a vonat, ahol mindig sok az őz.
A 2016-os gazdasági évben a japán közlekedési tárca adatai szerint az országban 613 esetben késtek vagy álltak le teljesen vonatok amiatt, hogy őzzel vagy más állattal ütköztek. Ez rekordnak számít. Az előző évben már jóval kevesebb ilyen baleset, valamivel több mint 185 történt a hivatalos adatok szerint – derül ki a The Asahi Shimbun cikkéből.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.