Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A 43 éves lőrinci férfi elhitette áldozatával, hogy ő egy postás-ellenőr, és a posta hamis pénzzel fizette ki a nyugdíját.
Őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint kicsalta egy idős ember nyugdíját január 8-án, Kecskeméten.
Azt hazudta, hogy ő egy postás-ellenőrnek adta ki, és azzal a mesével kérte el a nyugdíjat, hogy azt a posta hamis készpénzzel fizette ki. Miután megkapta, eltűnt.
A rendőrök kedd reggel fogták el azt a 43 éves lőrinci férfit, aki valószínűleg lenyúlta a pénzt. Őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását – közölték szerdán.
A rendőrség oldalán jótanácsokkal is szolgálnak az ilyen csalások megelőzéséhez. Az idősek, védekezésre képtelenek pénzére pályázó bűnözők valamilyen mesével férkőznek a kiszemelt emberek bizalmába, bejutnak a lakásukban, és kifigyelik, hol tartják az értékeiket. Valamivel elterelik áldozatuk figyelmét, és visznek, amit tudnak. Vannak egyedül próbálkozó csalók, és vannak párban fosztogatók is.
A nyugdíjbiztosítási igazgatóság és a szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek, amelyek a legtöbb esetben csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek, és azokat az alkalmazottaknak felszólítás nélkül fel kell mutatniuk. A közműszolgáltatók munkatársai egységes formaruhát viselnek. Ha valaki kérésre sem igazolja magát, azt nem szabad beengedni az udvarba, a lakásba.
A szolgáltatók munkatársai csakis a lakók hibabejelentésére érkeznek, esetleg a mérőórák ellenőrzése miatt kereshetik fel az ügyfeleket, de a legtöbb esetben előre, postai úton jelzik annak várható időpontját. Ezekben az esetekben is kérni kell az igazolványukat.
A legtöbb szolgáltató ingyenesen hívható telefonvonalat üzemeltet, ahol meg lehet kérdezni azt is, hogy a kapuban, az ajtóban álló személy valóban annak a cégnek a munkatársa-e.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.