Mérlegen a NER
Az igazság napja május 31-e, amikor a cégek közzétették éves beszámolóikat. Ekkor derült ki az is, mennyit fialt a kormányközeli vállalkozóknak 2017-ben Orbán Viktor, Lázár János vagy Rogán Antal barátsága.
Hatalmas veszteségeket termel a magyar foci – derül ki a 444 összeállításából. A portál egymás mellé tette a klubok beszámolóit, ebből pedig kiderül: a Videoton, Ferencváros, Felcsút trión kívül mindenhol baj van.
Már persze ha azokat a klubokat nézzük, amelyek beadtak beszámolót. Hiába kellett volna ugyanis a május 31-i határidőre, ezt Tállai András Mezőkövesdjénél és az Újpestnél sem sikerült megtenni.
Az NB I három leggazdagabb klubja a Ferencváros, a Videoton és a Felcsút. A Ferencváros minden idők legnagyobb költségvetésű magyar csapata lett, az 5,3 milliárd forintos bevételből 75,7 millió forint profit meg is maradt. A Videoton 4,6 milliárdos bevételt szerzett, ebből maradt meg 248 millió forint nyereség. A Felcsút bevétele pedig 2,7 milliárd forint volt, ott 201 millió forint nyereséggel zárták az évet.
A Kispest, a Paks és a Haladás kihúzta az évet kisebb nyereséggel, több klubnál viszont láthatóan baj van.
Debrecenben, ahol Szima Gábor mellett az önkormányzat is résztulajdonos, 631 millió forint volt az éves veszteség, az pedig nem derül ki a mérlegből, hogy miként tűnhetett el a bevételi oldalról egy év alatt 1,3 milliárd forint. A Vasasnál már tavalyelőtt is csak épphogy kijött az év pozitívra, most viszont 134 millió forint lett a veszteség. A Diósgyőr 324 milliós pluszban zárta az évet, de ehhez az is kellett, hogy a tulajdonos Leisztinger Tamás és a miskolci önkormányzat is pénzt adjon. Balmazújvárosban a csapatot működtető cég az önkormányzaté, a veszteség ott 1,8 millió forint lett.