Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A végtörlesztéssel kapcsolatos eljárásban számolt újra a GVH.
Jelentősen csökkentette a végtörlesztéssel összefüggő kartellezés miatt a magyarországi bankokra kirótt gigabírságot a Gazdasági Versenyhivatal, ám azok így is összesen közel 5 milliárd forintot tesznek ki – derül ki a GVH közleményéből.
A GVH még 2011-ben indított eljárást tizenhárom bankkal szemben a deviza alapú jelzáloghitelek fix árfolyamon történő végtörlesztésének korlátozása tárgyában. 2013. november 19-én kelt határozatában megállapította, hogy a Budapest Bank, a CIB Bank, a Citibank, az Erste Bank, az FHB Jelzálogbank, a K&H, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank, az MKB Bank, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank, az UCB Ingatlanhitel Zrt. és az UniCredit 2011. szeptember 15. és 2012. január 30. között versenykorlátozó magatartást tanúsítottak, mivel összehangolták stratégiájukat, és üzleti titoknak minősülő információkat is megosztottak egymással a fix árfolyamú végtörlesztések csökkentése érdekében. A jogsértésért összesen mintegy 9,5 milliárd forint bírságot szabott ki az érintett pénzintézetekkel szemben.
A bankok többsége megtámadta a GVH határozatát a bíróság előtt. A Kúria 2016. december 13-án kelt ítéletében a versenyhatóságnak adott igazat abban, hogy a bankok összehangolták stratégiáikat, ám a bírság összegének kiszámításánál új eljárásra utasította a GVH-t nyolc pénzintézet esetében.
A hivatal ez alapján csökkentette az összegeket, az Erste Bank esetében például a felére, az OTP-nél pedig valamivel több mint a harmadára.
A bírságösszegek csökkenésének egyik fő oka, hogy – a Kúria ítéletére is figyelemmel – a megismételt eljárásban a GVH a bírság alapjának a végtörleszthető devizahiteleken a jogsértés időszakában elért bevételek arányos részét tekintette, míg az alapeljárásban a teljes jelzáloghitel-állományon realizált bevételek arányos része szolgált alapul. Ez utóbbi pedig magában foglalta az összes forint és devizaalapú jelzáloghitelt.
További csökkenést eredményezett, hogy az eredeti eljárásban a GVH súlyosító körülménynek tekintette a bankok többségének korábban elkövetett versenyjogsértését. Ez most azért maradt ki, mivel ezzel kapcsolatban a Kúria az Európai Unió Bíróságához fordult.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.