Személyiségi jogaira hivatkozva nem árulják el a hódmezővásárhelyi hivatalban, hogy kinek gyűlt össze ezernél is több túlórája a polgármesteri hivatalban.

„Volt olyan önkormányzati dolgozó, akinek ezernél is több kifizetetlen túlórája volt” – érvelt a négyszáz órás túlórát is megengedő Munka törvénykönyv módosítás ellen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere azon a rendkívüli közgyűlésen, amelynek egyik napirendje volt az, hogy arról a határozatról szavazzanak, amellyel a törvény alkalmazását megtiltják az önkormányzati cégeknél.

A rendkívüli ülés után megkérdeztük a hivatalt, hogy hány dolgozót érint a feltorlódott és ki nem fizetett túlóra. A tájékoztatásból az derül ki, hogy egy alkalmazottnak 2012 óta gyűltek a túlórái, amelyek ellentételezését nem kapta meg, ebből halmozódott a tavalyi év végére ezernél is több. Egyébként nyolc dolgozónak fizettek a túlórákért, összesen majd négymillió forintot. Az ötvenmillió forint nagy részét végkielégítésekre és szabadság megváltásra fizették ki tavaly év végén.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Majdnem húsz évig börtönben maradnak a kislányukat halálra éheztető szülők

Majdnem húsz évig börtönben maradnak a kislányukat halálra éheztető szülők

Suzuki: a bónuszról már megegyeztek, a béremelésről még nem

Suzuki: a bónuszról már megegyeztek, a béremelésről még nem

A migrációs válsághelyzet kezeléséért is oszt díjat az Orbán-kormány

A migrációs válsághelyzet kezeléséért is oszt díjat az Orbán-kormány

Ritkán látható képek: röntgengépbe tették a kígyót, békát, teknőst

Ritkán látható képek: röntgengépbe tették a kígyót, békát, teknőst

A Huawei azonnal megköszönte a Samsungnak a Galaxy S10-et, de még hogy...

A Huawei azonnal megköszönte a Samsungnak a Galaxy S10-et, de még hogy...

A győri Audi gyáron lesz Európa legnagyobb tetőnaperőműve

A győri Audi gyáron lesz Európa legnagyobb tetőnaperőműve