Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Valószínűleg a pékek is árat fognak emelni a lisztdrágulás miatt.
Körülbelül 6 százalékkal, kilónként öt forinttal emelik a liszt átadási árát a malmok – mondta Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak.
Lakatos azt mondta, az emelést néhány malom már ebben a hónapban meglépi, a Hajdú Gabona pedig március elejétől növeli árait.
Hozzátette, legutóbb november tájékán emelték áraikat a malmok, akkor 7-8 százalékos áremelést sikerült keresztülvinniük. Az akkori emelést az kényszerítette ki, hogy a malmi búza tonnánként 58 ezer forint körüli árra drágult, azóta viszont a búzaár már a 62-63 ezer forintos szintnél tart. Ezt tetézi a 8 százalékos minimálbér-emelés és a 25-30 százalékos áramár-növekedés.
Lakatos Zoltán szerint az emelt lisztárak a teljes termékpályán hatnak majd, vagyis a pékek is feljebb srófolják az áraikat. Úgy véli, hogy az új búza malmokba érkezésééig további drágításra már nem lesz szükség.
Az ótermés drágulását az erős kereslet magyarázza: Olaszország, Ausztria és Románia sok magyar búzát vásárolt, emellett a dunai hajózás beindulásakor újabb szívóhatás éri a magyar piacot, és Németországba is sok szállítmány megy majd. Jókora terméskiesés volt Franciaországban is, az ottani exportőrök az eredetileg francia búzára tervezett szállítási kötelezettségeiket importból kénytelenek fedezni, vagyis minden a búza árának emelkedése mellett szólt ebben a szezonban.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.