Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Állítólag egy szezonra eltiltanák az angol bajnokot.
Vasárnap hatodik bajnoki címét szerezte meg az angol Premier League-ben a címvédő Manchester City a Brighton 4-1-es legyőzésével, a New York Times hétfői cikkében azonban arról ír, hogy az UEFA ennek ellenére kizárhatja a csapatot a Bajnokok Ligájában indulásból különböző szabálytalan finanszírozási ügyek miatt, amelyeket még tavaly a német Der Spiegel tett közzé "Football Leaks" sorozatában.
A német lap akkor belső e-mailek alapján arról írt, hogy 2012 és 2014 között a csapat az Etihad Airwaystől kapott támogatásként bevallott pénz nagy részét valójában a saját tulajdonosának vállalatától kapta, a tulajdonos így a légitársaságon keresztül szponzorálta saját csapatát. Az UEFA pénzügyi fair play-re vonatkozó szabályai azonban korlátozzák a tulajdonosok általi szponzorációt, így ez szabálytalannak minősült.
Tavaly novemberben a légitársaság tagadta a vádakat, a csapat pedig azt állította, hogy a dokumentumok nemcsak lopottak, de manipuláltak is, a tartalmukat kiragadták a szövegkörnyezetükből. Ennek ellenére felállt egy vizsgálóbizottság, a New York Times információi szerint pedig a volt belga miniszterelnök, Yves Leterme mondhatja majd ki a végső szót az ügyben, de feltehetően legalább egy szezonra eltiltanák a csapatot a Bajnokok Ligájától.
A Guardian azt írja, a Manchester City a cikkre egy közleménnyel reagált, amelyben azt írták, bizonyítékokat mutattak be arra nézve, hogy a vádak hamisak, hogy teljes mértékig együttműködtek a vizsgálóbizottsággal, és aggasztónak nevezték a New York Times cikkét, mondván a vizsgálóbizottság vagy rosszhiszemű a csapattal, vagy egyesek rossz színben akarják feltüntetni a vizsgálatot, hogy így rontsák a Manchester City hírnevét.
Az UEFA közleményében annyit írt, hogy nem kommentálnak folyamatban lévő vizsgálatokat.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.