Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Több fel- és bejelentés is érkezett a rendőrségre Borkai Zsolt volt győri polgármester, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd, valamint az Audi-földek adásvétele ügyében. Az eljárásokat egyesítették a nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt alig pár napja elrendelt nyomozáshoz.
Ifj. Tényi István, a szocialista győri önkormányzati képviselő Juhász István, a Transparency International Magyarország Alapítvány és Hadházy Ákos is tettek hasonló tartalommal be- és feljelentéseket a rendőrségen a Borkai-ügyben - írja a Blikk.
Már október 9-én megszületett az első bejelentés Tényitől, azonban ahhoz, hogy erre nyomozást lehessen alapozni, a rendőrség – egész pontosan a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya – október 16-án feljelentés-kiegészítést rendelt el, majd alig egy hete, november 18-án nyomozást rendeltek el.
A feljelentők azért fordultak a hatósághoz, mert szerintük az ügy résztvevői bennfentes információk alapján az Audi Logisztikai Központjának építéséhez szükséges telkeket olyan módon adták-vették, hogy azzal az önkormányzatnak kárt okoztak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.