Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Azonnali intézkedésekkel meg kell akadályozni, hogy a családokat és a vállalatokat tönkretevő csődhelyzetek alakuljanak ki – figyelmeztetnek nyílt levelükben szakértők.
"Ez a válság más, mint a korábbiak: egy vírus terjedését próbáljuk a gazdaság működésének korlátozásával lassítani. Ezért a korábban használt gazdaságpolitikai eszközök nem elegendőek. Miközben elsődlegesek a közegészségügyi intézkedések, a gazdaságpolitikának két sürgős teendője van: elő kell segíteni a magyarok fizikai és anyagi biztonságát, és meg kell akadályozni, hogy a gazdasági rendszerünk összeomoljon" – írják nyílt levelükben közgazdászok, akik komolyabb gazdaságpolitikai lépéseket kérnek a kormánytól.
A már száznál is több aláíró arra figyelmeztet, hogy azonnal lépni kell, nincs idő a hatásokat "patikamérlegen méricskélni", sorra szűnnek meg ugyanis a munkahelyek, függesztik fel tevékenységüket a cégek, zuhannak a gazdaság termelési kapacitásai. "Nem ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy ezek a károk pillanatok alatt visszacsinálhatók: azoknak a gazdasági kapcsolatoknak és folyamatoknak az újraépítése, amelyek most széthullanak, sok időbe és pénzbe fog kerülni. Ha nem lépünk időben, és nem sikerül megmentenünk ezeket a munkahelyeket, annak következményei az egész ország életét meg fogják határozni a következő években" – magyarázták.
A közgazdászok a gazdasági növekedés gyorsabb újraindítása érdekében négy konkrét javaslatot is megfogalmaztak:
"Olyan helyzetben vagyunk, amikor komolyabb gazdasági élénkítő csomag nélkül esélyünk sincs arra, hogy hosszabb távú gazdasági károk nélkül átvészeljük ezt az időszakot" – figyelmeztetnek a szakértők, megjegyezve: egy olyan intézkedés, ami csak keveseken segít, elkerülhető károkat okoz a társadalomban. Egyrészt veszélyezteti a közegészségügyi megelőző intézkedések betartását, hiszen mert nem fog otthon maradni az, akinek emiatt elveszítheti a munkáját. Másrészt, az amúgy nyereségesen működő vállalkozások megszűnése tovább késlelteti a gazdasági kilábalást.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.