Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Azt ugyanakkor nem magyarázta meg az államtitkár, mégis hogyan, vagy milyen módon.
A magyar kormány mindenki számára garantálja, hogy a koronavírus-járvány után is képes lesz tisztességes munkából ellátni a családját, továbbá annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus "elpusztít"
– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon.
Novák Katalin az uniós tagállamok szociális, családügyi és munkaügyekért felelős minisztereinek keddi videokonferenciája után nyilatkozva azt mondta: a kormány az elmúlt években visszaadta a munka tisztességét, és a jövőben is munkaalapú közösségben fognak gondolkodni. Az informális tanácskozáson egyebek mellett a koronavírus-járvány okozta kihívásokra adott lehetséges válaszokról volt szó, és ezek között beszámoltak a magyarországi munkahelyvédelmi intézkedésekről is – mondta.
Közölte, hogy az Európai Bizottság stratégiai dokumentumot készített a demográfiai kihívásokról, ez volt az alapja a keddi beszélgetésnek. Erre utalva örömtelinek mondta, hogy a bizottság végre kiemelt helyen foglalkozik a demográfiával, "talán Brüsszelben is végre felismerték azt, hogy a demográfia az egyik legnagyobb probléma" az elkövetkező évtizedekben. Novák szerint ugyanakkor nem mindegy, hogy ezekre a kihívásokra milyen válaszokat adnak. Sajnálja, hogy a dokumentumból kimaradt az a szempont, milyen a fiatalok gyermekvállalási kedve, illetve az, miként lehet őket segíteni abban, hogy annyi gyermekük lehessen, ahányat szeretnének.
A fiatalok Európa-szerte egyre kevesebb gyereket vállalnak, és általános jelenség, hogy kevesebb gyermek születik, mint ahányat a szülők terveznek. Ezért ezzel a helyzettel az uniónak és az egyes kormányoknak is foglalkozniuk kell – mondta a politikus.
281 ezer munkanélküli van Magyarországon, közel felük egy fillért sem kap
A vészhelyzet kihirdetése után azonnal elkezdődtek a leépítések.
Szerinte Magyarország azért tud ehhez a gondolkodáshoz érdemben hozzájárulni, mert már tíz éve kiemelten foglalkoznak a demográfia és a családtámogatás kérdéseivel. Azt mondta, hogy a lépéseiket hitelesítik is az eredmények, így például több mint 20 százalékkal emelkedett a gyermekvállalási kedv, a házasságkötések száma jelentősen nőtt, hatvan éve nem volt olyan alacsony a válások száma, mint tavaly, és csökkent a terhességmegszakítások száma is.
Szerinte Magyarországon visszatért a gyermekvállaláshoz szükséges bizalom, a fiatalok egyre inkább mernek családot alapítani, újabb gyermekeket vállalni.
A magyar kormány továbbra is elsődleges feladatának tartja, hogy a fiatalokat segítse a családalapításban és a gyermekvállalásban, és ebben segítik őket a családi típusú adózással és a munkához kapcsolódó családtámogatásokkal – mondta az államtitkár.
Szerinte az eddigi kedvező eredmények feljogosítják Magyarországot arra, hogy eredményeit megossza, és közös gondolkodásra hívja az európai országokat. A koronavírus-járvány is arra mutat rá szerinte, hogy a demográfiai kihívásokra nem a tömeges bevándorlás a megoldás, mivel annak súlyos veszélyei vannak.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum július 20-áig nyitva tartó kiállítása.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
A színész lesz a következő Nagy Ő.