Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Korábban úgy tűnt, hogy akár személyes részvétellel is meg lehet tartani az idei találkozót.
Az az érzésem, hogy a G7-es csoport összetétele nem érzékelteti híven a világban zajló változásokat"
- mondta újságíróknak Donald Trump szombat este. Az amerikai elnök szerint a szerveződés a mai formájában már "nagyon idejétmúlt", ezért a következő csúcsértekezletre, amelyet az őszre tervez, szeretné meghívni Oroszországot, Dél-Koreát, Ausztráliát és Indiát is. Kínát nem említette, amellyel az utóbbi időben jelentősen romlott Washington viszonya.
A G7-es, azaz a gazdaságilag legfejlettebb országok csoportjának tagja a Egyesült Államok mellett az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Kanada és Japán.
Az idei csúcstalálkozóra az Egyesült Államokban került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az eseményt, majd telekonferencia formájában rendezték volna meg. Néhány nappal ezelőtt Trump felvetette, hogy a találkozót immár akár személyes részvétellel is meg lehetne tartani a Washington melletti, marylandi Camp Davidben, a mindenkori amerikai elnökök hétvégi rezidenciáján.
Trump telefonon egyeztetett erről Boris Johnson brit és Emmanuel Macron francia államfővel, továbbá Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel, akik mindhárman jelezték készségüket a részvételre. Angela Merkel német kancellár hivatala azonban a járványveszélyre hivatkozva elhárította a meghívást, a francia elnök pedig azt mondta, hogy csakis akkor érdemes megtartani a találkozót, ha azon mindenki részt vesz.
Trump korábban már többször felvetette, hogy Oroszország ismét legyen tagja a csoportnak, feltűnt azonban nekik, hogy a G7-es csúcsra újonnan meghívandók között nem szerepel Kína.
Alyssa Farah, a Fehér Ház stratégiai kommunikációért felelős igazgatója úgy fogalmazott: Trump az Egyesült Államok néhány hagyományos szövetségesével akarja bővíteni a résztvevők körét, és néhány olyan országgal is, amely a leginkább megszenvedte a koronavírus-járványt. Farah szerint a csúcstalálkozón az elnök szeretne megvitatni Kína jövőjére vonatkozó kérdéseket is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.