szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Florida legnagyobb szórakoztatóközpontja több tízezer embertől vált meg, így próbál segíteni rajtuk a szakszervezet.

A Disney Word a koronavírus-válság kitörése előtt 70 ezer embert foglalkoztatott Orlandóban, ám a pandémia kitörése után 40 ezer alkalmazottól megvált. A helyi szakszervezet azonban most 18 ezer szakszervezeti tagot támogat egyedi formában.

Alma, tojás, sajt és egy kis zöldség – ennyi van az élelmiszercsomagban, amelyre türelmesen várakoznak az amerikai családok a forróság kellős közepén Floridában – olvasható a Le Monde-ban.

"Az első héten csak 200 autó jött, de így is korábban elfogytak a csomagok. A következő héten kétszer ennyien jöttek, megint kevésnek bizonyult az élelmiszer. Most ez már a 19. hét, a kocsisornak nem látni a végét. Ez már maga a reménytelenség" – vázolta fel a helyzetet a szakszervezeti élelmiszerprogram helyi felelőse.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Közelgő adózási határidőre figyelmeztet a kormány több mint százezer vállalkozást

Közelgő adózási határidőre figyelmeztet a kormány több mint százezer vállalkozást

Az ország 18 kórházából irányítják át a szakembereket a fővárosi Covid-centrumokba

Az ország 18 kórházából irányítják át a szakembereket a fővárosi Covid-centrumokba

Wladár Sándor maradt az úszöszövetség elnöke

Wladár Sándor maradt az úszöszövetség elnöke