Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az érintettek hathavi járulékkal tartoznak. Az államtitkár szerint február 12-ig lehet befizetni az elmaradt összegeket.
Több mint hetvenezer embernek kell a következő napokban jobban figyelnie a társadalombiztosítási járulékokra. Az érintettek fél éve nem fizették be az összegeket, nekik egy új szabály miatt február közepén érvénytelenné válik a tajszámuk, így nem lesznek jogosultak az állami egészségügyi ellátásra – erről Izer Norbert adóügyi államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek.
Az államtitkár közölte: február 12-én fontos változás lép életbe, amelynek lényege
hogy ha egy magánszemély egészségügyi szolgáltatási járulékból hathavi tartozást halmoz fel, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele, vagyis a tajszáma.
Ez azt jelenti, hogy az érintett ezután az állami egészségügyi szolgáltatást ingyenesen nem veheti igénybe, fizetnie kell. Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege idén nyolcezer forint.
„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október óta tájékoztató kampányt folytat, a hatóság havonta hívja fel levélben a nem fizetők figyelmét a lehetséges következményekre. A NAV a napokban küldte ki a negyedik felhívólevelét, amely az aktuális tartozás és a fizetési lehetőségek mellett azt is tartalmazta, milyen könnyítéseket lehet igénybe venni” – mondta az államtitkár a kormányközeli lapnak.
A legfontosabb ugyanakkor, hogy február 12-ig még van idő, addig bárki leróhatja elmaradását vagy annak legalább egy részét, vagy jelezheti, hogy rossz anyagi helyzetben van. Ezzel pedig elkerülhető a tajszám érvénytelenítése”
– hangsúlyozta Izer Norbert.
Leírta a NAV, mit kell tenni, hogy a tajszám érvényes maradjon
Egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások, a munkáltatók a súlyosbodó munkaerőhiány miatt ösztönző eszközként alkalmazzák ezt a juttatást - derül ki az Union Biztosító egyik legutóbbi felméréséből.
Bizonyos társadalmi csoportoknál ugyanakkor a kérdés fel sem merülhet szerinte.
A tb-törvényt a kormány kezdeményezésére módosították így, a Magyar Orvosi Kamara akkor úgy fogalmazott: az új szabály szélsőséges helyzeteket idézhet elő.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.