Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A kormányzati oldalon hozták nyilvánosságra a következő lépéseket. A felnőtteknek védettségi igazolvánnyal lehet rendezvényre vagy akár edzőterembe járni, a családi eseményekre vonatkozó létszámkorlátot viszont nem oldották fel számukra sem. Orbán Viktor miniszterelnök abban bízott, a hét közepére meglesz a 4 millió beoltott, ahhoz azonban az eddiginél jóval nagyobb oltási tempóra van szükség.
Véglegesítette a kormány az új szabályokat tartalmazó rendeleteket, a részletek a kormány honlapján jelentek meg egy hírként.*
A döntés alapján
A hírben azt is közlik, hogy a koronavírus elleni védettséget az igazolvány bemutatásával kell igazolni, amit a helyiség üzemeltetője vagy a szolgáltatás nyújtója ellenőriz. Aki ezt nem teszi meg, 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírsággal sújtható, de egy évre be is zárathatják a helyet.
A rendeletbe beleírták azt is, hogy a védettségi igazolvány közokirat, következménnyel jár azzal csalni.
A járvány még jelen van, ezért bizonyos intézkedések fennmaradnak, például, hogy az egyes helyszíneken a védettséget nem szerzett dolgozóknak maszkot kell hordaniuk, és fennmaradnak a magán- és családi rendezvényekkel kapcsolatban 2020 novemberében elrendelt korlátozások.
Ebben a hírben nem részletezik, de a november 9-én kihirdetett szabályok szerint családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt (amibe nem számítanak bele a 14 év alatti gyerekek), esküvőt csak lakodalom nélkül lehet tartani, a szertartáson csak a szülők, testvérek és tanúk vehetnek részt, a temetéseken pedig legfeljebb 50 ember jelenhet meg.
A közterületen, a tömegközlekedési eszközökön, boltokban továbbra is kötelező maszkot hordani, és kerülni kell a csoportosulást, gyülekezést. Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten úgy számolt, a hét közepére, szerda-csütörtökre lehet meg a négymillió beoltott, a lazító rendelkezések annak másnapján lépnek hatályba. Vasárnapra 3,596 millió ember kapta meg az első oltását. Ahhoz az eddiginél nagyobb tempót kell diktálni, hogy pár napon belül beadhassanak 404 ezer oltást.
A kormány közölte azt is, az oltottság függvényében további enyhítésekre lehet számítani. 3,5 millió beoltott után megnyíltak a teraszok, de a hétvégén látott tömegjelenetek miatt több egészségügyi szakértő aggódni kezdett.
*Frissítés: időközben megjelent a Magyar Közlöny is a részletszabályokkal, az alapján frissítettük a cikket.
Akkor sem mehetek védettségi igazolvány nélkül fürdőbe vagy szállodába, ha már lecsengett a járvány?
A kormányzati kommunikációban eddig szóba sem került, hogy meddig akarják fenntartani az oltással és védettségi igazolással járó (még csak most bevezetendő) plusz jogosítványokat. Most még alkotmányosan megáll a különbségtétel, azonban Karsai Dániel ügyvéd azt mondja, a járványszámok javulásával idővel egyre nehezebben lesz ez védhető.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.