Munka vagy nyugdíj? Európa-szerte küzdenek a pénzhiánnyal az idősek és a nyugdíjkasszák is
Évről évre nő az idős korban is munkát vállalók aránya Magyarországon és Európában is, a nyugdíjkassza fenntarthatóságáért megy a versenyfutás.
Évről évre nő az idős korban is munkát vállalók aránya Magyarországon és Európában is, a nyugdíjkassza fenntarthatóságáért megy a versenyfutás.
Másfél hónapot szánnak ősszel a nyugdíjasok utalványainak kézbesítésre, az irányítószámok emelkedő sorrendjében.
Farkas András, a Nyugdíjguru úgy látja, hogy fenntarthatatlanná tenné a nyugdíjrendszert, ha a nőkkel azonos feltételek mellett a férfiak számára is elérhetővé válna a korengedményes öregségi nyugdíj.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.
32 ezren pedig 600 ezer feletti juttatásnak örülhetnek havonta.
82,7 milliárd forintba kerül a kormánynak a 2,6 millió embert érintő intézkedés.
Az érdekvédők azt kérték, hozzák előre nyárra a nyugdíjkorrekciót, hiszen már most magasabb az infláció, mint amivel számoltak az idei nyugdíjemeléskor.
Az átlagnyugdíj 240 ezer forint fölött van, de 800 ezer nyugdíjas az alapvető megélhetéshez sem kap eleget.
A jelenlegi törvényi szabályozás mellett minél régebben ment valaki nyugdíjba, idővel annál szegényebb lesz – mutat rá a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozata.
A bank fennakadásokról tájékoztatta ügyfeleit.
Az elmúlt időszakban nagy visszhangot kapott Zsiday Viktor véleménye, miszerint a magyar nyugdíjrendszer hosszú távon fenntarthatatlan. Habár a magyar nyugdíjhelyzet a következő évtizedekben jelentősen nehezebbé válik, a teljes összeomlás valószínűleg nem fog bekövetkezni.
Gyakran tekintünk a német nyugdíjasokra mintaként, akik stabil anyagi körülmények között élvezhetik idős éveiket. Felmerül a kérdés: valóban ennyire gondtalan a helyzetük, és ha igen, mi ennek az oka?
Az elnök szerint a kormány beismerte, hogy tévedett, amikor 3,2 százalékos inflációval számolt idénre, miközben legalább 4,5 lesz. Örül a beígért kiegészítő emelésnek, de már áprilisban kérné, januárig visszamenőleg, hiszen az átlagnyugdíj most havonta 3047 forint mínuszban van.
Átlagosan közel 40 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak két részletben novemberben és decemberben.
Magyarországon 2031-ig a GDP 3,3 százalékát is kiteheti az öregedés pluszköltsége.
A 3,5 százalék fölötti gazdasági növekedés ugyan nem fenyeget, de akkor meg prémiumot kapnának.
Elérhető a nyugdíjügyek online intézése: igénylés, címváltozás, tájékoztatás is elérhető az otthoni gépről. Csak egy regisztráció kell annak, aki már inkább elfelejtené a sorban állást.
Az átlag- és a mediánnyugdíj is nagyobb mértékben nőtt januárban, mint a hivatalos 3,2 százalékos nyugdíjemelés. De még így sem kapnak túl magas juttatást az idősek.
Emelik az egykori politikai üldözöttek ellátmányát.
Szépségtapasszal jelentette be a várható infláció alatti, 3,2 százalékos nyugdíjemelést és a havi nyugdíjak utalását a nemzetgazdasági miniszter pénteken. A háttérben pedig meghúzódik egy érdekes grafikon vonala.