574 millió forintért vásárolt meg egy irodát a városháza elől egy 19 éves vállalkozó

Irodák, lakások és raktárak cseréltek úgy gazdát a fővárosban, hogy azokért a Fővárosi Önkormányzat is bejelentkezett volna. Az V. kerület azonban gyorsan túladott rajtuk.

  • hvg.hu hvg.hu
574 millió forintért vásárolt meg egy irodát a városháza elől egy 19 éves vállalkozó

Igen gyorsan adott túl az V. kerületi önkormányzat azokon a belvárosi ingatlanokon, amelyeket a fővárosi önkormányzat is szeretett volna megvásárolni, ám erre nem sok esélyt adott az V. kerületi önkormányzat – írja a Népszava. A lap szerint a nagyjából 1,6 milliárd forintot érő csomagokat végül egy ügyvéd, egy fuvarozó, valamint egy 19 éves dunaharaszti vállalkozó vásárolta meg az ár töredékéért.

Az irodák, lakások és raktárak a városháza szerint piaci ár alatt mentek el, összesen 850 millió forintot fizetett értük az új tulajdonosiak. Ennyit a Fővárosi Önkormányzat is fizetett volna értük, hogy aztán az eladásukból az önkormányzati lakások felújítását fedezze.

A lap szerint igaz a fővárosi Fidesz-frakció állítása, miszerint az ingatlancsomagok tulajdoni lapjára már be is jegyezték az új tulajdonosokat, így azokat csak perrel lehetne visszavenni tőlük.

A legnagyobb értékben a dunaharaszti Top Full Clean Kft. nevű, takarítással foglalkozó vállalkozás vásárolt az ingatlanokból, összesen 574,2 millió forint értékben. A céget egy 19 éves dunaharaszti nő vezeti.

A cég az V. Kerületi, Aulich utcai 560 négyzetméteres irodát vette meg. Ennek négyzetmétere egyébként a városháza szerint 1,1 millió forint, viszont fizetni csak 587 ezer forintot fizettek érte. Ehhez egyébként tartozik egy volt bank 442 négyzetméteres páncélterme, két kisebb iroda továbbá egy egyéb helyiségA lap szerint az önkormányzat gyorsaságát mutatja, hogy december 21-én már rá is kerültek a tulajdoni lapra az új tulajdonosok.

A Népszava azt írja: a Semmelweiss utcában egy 201 négyzetméteres iroda cserélt gazdát 225 millió forint helyett 117,6 millió forintért, míg a 375 négyzetméteres Arany János utcai földszinti iroda, valamint az ahhoz tarzozó és alatta lévő 142 négyzetméteres raktár is jóval olcsóbban ment el a kelleténél: 159 millió forintért, ami a városháza szerint egyébként 465 millió forintot ér.

A vásárló Aranygold 18 Kft.-t 2021. október 11-én jegyezték be a cégbíróságon, pár nappal azután, hogy meghirdették az ingatlanokat. Az ügyvezetőja az a Simala Zoltán ügyvéd, akit "időnként a parlament, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. is foglalkoztat" – írja a Népszava.