Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A minimálbér 16 százalékos emelése 2023-ban egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza, így növekedni fog többek között a kisgyermekes szülők járadéka, az álláskeresési járadék és a táppénz. A minimálbéresek pedig nagyobb hitelt is kaphatnak jövőre.
Aláírták az érdekképviseletek a megállapodást, amely alapján 2023. januárjától a bruttó minimálbér 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 296 400 forintra emelkedik. Ez a 2022-es évhez képest 16, illetve 14 százalékos növekedést jelent, ami összesen közel egymillió ember bérét érinti közvetlenül. Az egyezség azonban azoknak is fontos, akik nem minimálbéresek, de az államtól kapott jövedelmük a minimálbértől függ. A Bank360.hu összeszedte, hogy a mostani emeléstől kinek és milyen mértékben nő még a jövedelme januártól.
Több pénzt kapnak a kisgyermekes szülők
Emelkedik 2023-ban a minimálbér összegéhez kötött gyermekgondozási díj (gyed) maximum összege. Ez a járadék legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka lehet, így 2023-ban bruttó 324 800 forintot is kaphatnak a jogosultak. Jövőre ugyanez lesz a nagyszülői gyed felső összeghatára is.
A diplomás gyed maximum összegét is befolyásolja a jövő évi emelés. Attól függően, hogy milyen képzésben vesz részt a szülő, kétféleképpen érintheti a járadékát a minimálbér vagy a bérminimum.
A gyermekek otthongondozási díja (gyod) bruttó 232 000 forintra emelkedik, a minimálbér emelésével összhangban.
Nő az álláskeresési járadék és a táppénz összege is
Az álláskeresési járadék meghatározása a kérelem benyújtását megelőző időszak (négy naptári év) keresete alapján történik, de itt is van egy törvényi maximum, ami a mindenkori minimálbér értékéhez van kötve. Az egy napra kifizetett járadék összege nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegét. 2023-ban így az egy napra kifizethető maximális álláskeresési járadék bruttó 7733 forint lesz.
A táppénz maximum összege is a minimálbérhez van kötve. Egy napra a minimálbér kétszeresének 30-ad részével kell számolni, ami 2022-ben 13 333 forint, 2023. januártól pedig 15 466 forintra nő.
Szintén a minimálbér összegéhez képest határozzák meg a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után igénybe vehető járulékkedvezményt. 2023 januárjától az állam a járulékokat a minimálbér kétszereséig, vagyis legfeljebb 464 000 forintig engedi el.
A személyi szja-kedvezményre jogosultak is néhány ezer forinttal többre számíthatnak a minimálbér emelése után. Akik meghatározott betegségekben szenvednek, például
jogosultsági hónaponként a minimálbér egyharmada szerinti összeg 15 százalékára lehetnek jogosultak, száz forintra kerekítve. A kedvezmény 2023-ban havonta 11 600 forintot jelent.
A tanulószerződéses pénzbeli juttatások összege is a minimálbérrel arányosan emelkedik 2023-ban, és ugyanez igaz a szakképzési munkaszerződéssel összefüggő egyéb juttatásokra is.
Növekedhet a felvehető hitel is
Az állami és társadalombiztosítási juttatások mellett a hitelfelvételnél is számít, hogy mennyi a minimálbér. Ez azokat érinti, akiknek ennyi a havi jövedelme. A minimálbér emelkedése miatt ugyanis a Jövedelemarányos Törlesztési Mutató (JTM) alapján a bankok arányosan magasabb összegű hitelt adhatnak.
Az már a kölcsön fajtájától és feltételeitől függ, hogy hol húzódik a határ. Személyi kölcsön esetében a minimálbérnél és a bérminimumnál a havi törlesztőrészlet maximum a nettó jövedelem 50 százaléka lehet.
Lakáshiteleknél a határ a minimálbér és a garantált bérminimum esetén a havi jövedelem 25-50 százaléka a választott kamatváltoztatási periódustól függően. Azt már a bankok határozzák meg, hogy a minimálbérre hiteleznek-e egyáltalában, és ha igen, milyen feltételekkel, de a JTM által meghatározott korlátot nem léphetik át – írja a Bank360.hu.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.