szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

A pénzügyminiszter az Országgyűlés népjóléti bizottságában tartott meghallgatásán beszélt a nyugdíjbiztosítási rendszerről.

2024-ben nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra 6540 milliárd forintot biztosít a költségvetés, januárban 6 százalékos emelésre számíthat a csaknem 2,5 millió jogosult – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter november 28-án, kedden, az Országgyűlés népjóléti bizottságában tartott meghallgatásán.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy hamarosan a nyilvánosság elé kerülhet nemzetközi szakértők elemzése a magyar nyugdíjbiztosítási rendszerről. Megállapításaikat a kormány is értékeli majd, a javaslatokat 2024 első felében társadalmi vitára bocsátják.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer működését hosszú távon is biztosítani kell, de sürgős beavatkozása nincs szükség ezen a téren. Visszautasította azt is, hogy a kormány megszorító intézkedésekkel élt volna, szerinte ezeket a világszintű gazdasági nehézségek közepette sem tartották megfelelő eszköznek, helyette munkahelyteremtéssel és az árak korlátozásával segít az embereknek. Utóbbi állításnak ugyanakkor nincs sok köze a valósághoz:

Varga Mihály lekönyvelt pár tucat megszorítást, majd azt mondta, szó sem lehet megszorításokról

Mivel a pénzügyminiszter az elmúlt szűk két évről sem mondott igazat, nem tudni, a kormány hogyan kívánja kezelni, hogy idén várhatóan a megemelt hiánycélt sem tudja teljesíteni.

 

 

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!