Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Elsősorban az ország kockázati megítélésének javulása tette lehetővé az alapkamat újabb csökkentését, de pozitívum, hogy a kormány elkezdte a költségvetési kiigazítást, amelynek mértéke idén a GDP 0,6 százalékára, jövőre 0,7 százalékára rúg. Az inflációs pálya változatlan, 4 százalék körüli inflációs adatok várhatók a következő hónapokban. A jegybank valószínűleg még egy vagy két 25 bázispontos kamatvágást hajt végre idén valamikor, év végére 6,25 százalékos vagy 6,5 százalékos alapkamat valószínű.
Az idei évre a GDP 0,6 százalékával egyenértékű kiigazítást, a jövő évre a GDP 0,7 százalékával egyenértékű kiigazítást jelentenek a kormány által bejelentett kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedések. Ezek érdemben segítik az idei és a jövő évi költségvetési hiánycél teljesítését – mondta Virág Barnabás jegybanki alelnök a monetáris tanács kamatdöntő ülése után.
A fiskális, költségvetési kiigazítás elindulása egyike volt azoknak a pozitív fejleményeknek, amelyek lehetővé tették a jegybank számára, hogy ismét mérsékelje az alapkamat mértékét: 7 százalékról 6,75 százalékra.
A legfontosabb pozitív fejlemény az ország kockázati megítélésének javulása volt.
A júniusi inflációs adat kedvezőbb volt a piaci várakozásoknál, de a jegybank szerint egy fecske nem csinált nyarat, a várható inflációs pálya nem változott,
az éves alapú infláció az év hátralévő hónapjaiban a jegybanki toleranciasáv felső széle, vagyis 4 százalék körül alakul majd.
Kevésbé örvendetes, hogy az alapfolyamatokat megragadó maginfláció a következő hónapokban emelkedni fog, év végére 5 százalék körüli szinten lesz. Szintén további óvatosságot indokol, hogy a tényleges inflációs folyamatokat befolyásoló inflációs várakozások még mindig rendkívül magasak és csak lassan mérséklődnek.
Virág Barnabás szó szerint nem mondta ki, de utalt rá, hogy a kamatvágást támogatták az elemzői várakozások: ezek ugyanis egyre inkább 25 bázispontos vágást valószínűsítettek. Ennek köszönhetően nem okozott meglepetést a jegybank, amikor tényleg ekkorát vágott.
Ami a külső körülményeket illeti, jelentősen nőtt a valószínűsége annak, hogy a Federal Reserve szeptemberben elkezdi a maga kamatvágási ciklusát, a piac azzal együtt 2-3 darab, 25 bázispontos kamatcsökkentést áraz.
Ami a Magyar Nemzeti Bank kamatpályáját illeti, Virág szerint a jelenlegi információk alapján
továbbra is „reális” várakozás, hogy az alapkamat év végén 6,25-6,5 százalék lesz. Ide még 1-2 darab 25 bázispontos vágással lehet eljutni.
A monetáris tanács már most, júliusban, és az év hátralévő részében
minden egyes alkalommal a kamattartás és a 25 bázispontos kamatvágás között fog választani. Minden egyes alkalommal eseti alapon, a bejövő adatok alapján.
Különös tekintettel az inflációs kilátások alakulására, az ország kockázati megítélésének változására, az ország régión belüli relatív pozíciójának módosulására és a pénzpiaci stabilitás fenntartására, vagyis a forint árfolyamára vigyázva.
Ami a mostani ülést illeti, Virág Barnabás elmondása szerint a tanácstagok közt volt vita, akadt, aki a kamattartás mellett érvelt. Végül sikerült konszenzust elérni, a 25 bázispontos vágást egyhangúan szavazták meg. Az alelnök hangsúlyozta, hogy a tanács nagyon is tisztában van azzal, hogy a mostani bizonytalan, gyorsan változó környezetben nagyon kockázatos lenne túlvágni az alapkamatot, most és a jövőben is ennek megfelelően döntenek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.