Sok jóra nem számíthat, aki most akar lakást bérelni Budapesten
Hamarosan beindul az egyetemisták rohama, mutatjuk, mire kell számítani.
Hamarosan beindul az egyetemisták rohama, mutatjuk, mire kell számítani.
hvg.hu
Több mint 600 millió ember, a világ GDP-jének egyharmada – erről szól az a szabadkereskedelmi egyezmény, melyet az Európai Unió vezetői Tokióban aláírtak Japán miniszterelnökével, Abe Sinzóval.
Lengyel Miklós
Az összeg ráadásul évente emelkedik majd. Emellé benzinkártya és lakbértámogatás is jár. A Fidesz korábban azzal védekezett, hogy az ő bérük emelkedik utoljára, hiszen már mindenki másét megemelték.
hvg.hu
A hirdetőket is meglepte, milyen sokan szeretnének szellemfalut vásárolni.
hvg.hu
A foci vb lázában sem maradt észrevétlen, hogy az olasz AC Milan futball klub egy amerikai befektetési alap tulajdonába került. De a résztelekre már kevés figyelem jutott.
hvg.hu
5 millióan szerepelnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben. Eközben a nyilvántartott hitelszerződések száma 9,6 millióra nőtt.
hvg.hu
Az első pályázaton ajánlott 1,7 milliárdot még sokallta a Nemzeti Sportközpontok, a második körben végül 2,1 milliárdos ajánlatot fogadtak el, ami azóta meghaladta már a 2,5 milliárd forintot.
hvg.hu
Az aréna közelében megcsúszott a töltés, a járdákat elborított a sár, ami a stadionba is beszivárgott.
MTI
Elfogadta a keményvonalas Brexit-tábor módosító indítványait a brit kormány.
MTI
Tavaly többet költöttek a magyarok nyaralásra, mint egy évvel korábban, és a válaszadók kétharmada szerint fontos, hogy az utazásra szánt kiadásait ne hitelből vagy kölcsönből finanszírozza – derült ki az Intrum legfrissebb európai fogyasztói fizetési jelentéséből.
MTI
Matteo Salvini Moszkvában állt ki az orosz kormány mellett.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Jelentősen visszaesett a szigetországba érkezők száma a kilépéssel kapcsolatos bizonytalanságok miatt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Csaknem 500 emberen segített a világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettjének tartott Ante Rebic.
hvg.hu
Az Európai Uniót és Kínát egyaránt az USA ellenfelének nevezte Trump a kereskedelmi háborúban, éppen akkor, amikor az európai vezetők Pekingben tárgyalnak a szokásos éves csúcstalálkozón. Jean-Claude Juncker és Donald Tusk Li Ko-csiang miniszterelnökkel cserélt eszmét.
Lengyel Miklós
Hollandiában a 14 éven aluliak októbertől nem vásárolhatnak az italból. Egy kérdésre adott válasz szerint itthon is valami hasonlón gondolkodnak.
hvg.hu
Felbolydult a készházak piaca az áfakedvezmény kivezetésének hírére.
MTI
Vendéglátóhelyeket, piacokat, ajándékboltokat és strandokat ellenőriz hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tónál.
MTI
Alig lehet idénymunkást találni a dinnyeföldekre, pedig az idén jó lenne a termés.
hvg.hu