Észak-Koreában elitosztagot képeztek ki hackerekből
A rezsim ellenségeinek támadása mellett már a pénzszerzés is a céljuk az észak-koreai hackereknek, akik fiatalkoruktól alapos képzést és az elitnek kijáró ellátást kapnak.
A rezsim ellenségeinek támadása mellett már a pénzszerzés is a céljuk az észak-koreai hackereknek, akik fiatalkoruktól alapos képzést és az elitnek kijáró ellátást kapnak.
HVG
Ezen a hétvégén a német áramszolgáltatók fizetni fognak ügyfeleiknek azért, hogy áramot fogyasszanak, ugyanis a várakozások szerint a szélturbinák elektromosenergia-termelése csúcsot dönt.
Napi.hu
Nagyon jó, hogy el is lehet menni az országból, de mégsem választják sokan ezt a lehetőséget – így látja a kormány.
hvg.hu
Nikolits István egykori szocialista titkosszolgálati miniszter balatoni ingatlanfejlesztésbe fogott.
Juhász Gábor
Az amerikai WeWork nemcsak az irodapiacot, hanem a teljes startup szcénát forradalmasíthatja. Pedig csak irodákat adnak ki.
hvg.hu
A parlament egyik bizottságában a fideszes többségen akadt el a Párbeszéd javaslata.
hvg.hu
A lengyel főváros új metrószerelvényeket venne majdnem annyiból, amennyiért mi felújíttattuk az oroszokkal a 3-as vonalán futó kocsikat.
Zelki Benjámin
Az országok általában versengenek, hogy egy felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára. Románia most épp az ellenkezőjében mesterkedik Verespatak ügyében.
hvg.hu
A budapesti vizes vébé és a Masters világbajnokság a kormány szerint komoly lökést adott (volna) a turizmusnak. A rendelkezésre álló adatok nem ezt mutatják. A hasonló külföldi sportesemények esetében ugyanez történt, vagyis az lett volna az igazi meglepetés, ha több turista jön a verseny hónapjában.
hvg.hu
A Magyar Nemzet Bank (MNB) pénzforgalmi szabálysértések miatt 6 millió forintra bírságolta a Mátra Takarékszövetkezetet.
MTI
Sok nyugdíjast próbálnak visszacsábítani a munkába, de az adózás miatt nem mindegy, hogy milyen formában foglalkoztatják őket.
hvg.hu
A vád szerint egy 36 éves nő internetes fórumon ismerkedett meg olyan nőkkel, akiknek természetes úton nem lehetett gyermekük, és felajánlotta nekik a petesejtjét, amiért több esetben pénzt is kért. A későbbiekben már kizárólag az volt a célja, hogy kicsalja a sértettek pénzét.
hvg.hu
Több pénzintézetnél is próbavásárlást tartott a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). A bankok ügyintézőinek segítőkészsége mellett az ügyintézés tempóját, a tájékoztatás minőségét is tesztelték.
hvg.hu
Az ország második legnagyobb hirdetője lett a Miniszterelnökség.
hvg.hu
Tovább csökkent a munkanélküliség Magyarországon.
hvg.hu
Fennakadásokat okozhat a köz- és a versenyszférában is, ha december 24. munkaszüneti nap lesz, ráadásul az ilyenkor dolgozóknak dupla bér jár, illetve az új szabadnap megnehezíti az éves rendes szabadságok kiadását is – írta a munkáltatók képviselőjét idézve a Világgazdaság.
hvg.hu
Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat (kgfb) – írta a Világgazdaság a húsz biztosító ajánlatát kínáló CLB alkuszcégre hivatkozva.
MTI
Iráni erőműveknek szállíthat berendezéseket Magyarország, a közel-keleti ország több száz Ikarus buszt importálhat, sőt, az Ikarus gyártásában is részt vehet és szó van egy Budapest-Teherán légi járat elindításáról is - közölte Kovács János iráni magyar nagykövet. Szerinte az OTP Bank is delegációt küld az országba.
hvg.hu
600 villanyszerelővel több kéne Magyarországra, az építőiparban is kincset ér egy jó szaki, a gyerekek mégsem akarnak ezzel foglalkozni, állítja az RTL Klub Híradójának riportja. És a helyzet csak rosszabbodni fog.
hvg.hu
A jövő évi béremelés mértékéről szóló tárgyalások a napokban, illetve novemberben kezdődnek el a nagy kereskedelmi láncoknál, így a Tescónál, a Metrónál, a Sparnál és a Penny Marketnél is - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) leköszönő elnöke.
MTI