Privatizációra kötelezték Görögországot a hitelezői
Az állami víz- és áramszolgáltató cégek privatizálásáról döntött a görög parlament a nemzetközi hitelezők kérésére.
Az állami víz- és áramszolgáltató cégek privatizálásáról döntött a görög parlament a nemzetközi hitelezők kérésére.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a készülő létszámleépítéssel csaknem megfeleznék a közmédia gyártásvezetői gárdáját.
A Fővárosi Közgyűlés szeptemberben óriási bringás infrastruktúra-fejlesztési támogatásokra nyújt be pályázatokat – írja a Népszabadság.
A nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos új szerencsejáték-bizniszének helyzetbe hozása állhat a parlamentben kedden elfogadott törvénymódosítás mögött – írja a szerdai Népszabadság.
A Fővárosi Közgyűlés most arról fog tárgyalni, hogy szétszórják-e Budapesten az olimpiai létesítmményeket.
Kevesebb mint egy évvel a megjelenése után gyémántlemez lett Adele 25 című visszatérő albuma az Egyesült Államokban.
Az utóbbi napokban több mint harmincan haltak meg Ukrajnában pancsolt alkohol fogyasztása miatt.
Távozik posztjáról Sam Allardyce, az angol labdarúgó-válogatott korrupciós botrányba keveredett szövetségi kapitánya.
A mosógépek használatakor több mint 700 ezer mikroszál-részecske kerülhet a kifolyó szennyvízbe, és egy részük feltehetőleg a szennyvíztisztító telepeken is átjut, majd végül a természetben köt ki - derült ki egy új vizsgálatból.
Gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedd kora estére a reggeli szintekhez képest a bankközi piacon.
Nyolc évre súlyosbította az Il Ferro-ügy elsőrendű vádlottjának, az Il Ferro Kft. ügyvezető igazgatójának a szabadságvesztését kedden a Fővárosi Ítélőtábla.
Egy doboz csirkeszárnyat rendelt a helyi Domino's pizzériából egy nő a kaliforniai San Joséban, de igencsak meglepődött, amikor valami mást talált a dobozban.
Idén júliusban Lengyelországban tartották a katolikus egyház szervezte ifjúsági világnapokat. A négynapos eseménysorozat több rendezvényén Ferenc pápa is részt vett. A Lengyelországon belüli utazásokhoz három Volkswagen Golfot használt.
Több mint három százalékos mínuszban állt a kőolaj jegyzése a nemzetközi piacokon kedd késő délután.
Kéthavi felfüggesztett szabadságvesztésre és 5 ezer eurós pénzbírságra ítélte kedden a párizsi fellebbviteli bíróság Yamina Benguiguit, a francia kormány volt tagját azért, mert több ízben pontatlan vagyonnyilatkozatot nyújtott be.
Változtak a húskészítményekre és a sütőipari termékekre vonatkozó előírások a Magyar Élelmiszerkönyvben - közölte Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.
Megjelent az új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési felhívás. Ha eredményes lesz az eljárás, a nyertes kivitelezővel még idén decemberében szerződést kötnek, és a munka jövő év elején megkezdődhet – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden.
Románia szerdán veszi át az első hat felújított F-16-os Fighting Falcon harci repülőgépet abból a tizenkettőből, amelyeknek a megvásárlásáról 2013-ban kötött szerződést Portugáliával - jelentette be kedden Mihnea Motoc román védelmi miniszter.
A Danubius Hotels Group vezérigazgatója 2017. január 1-től Kovács Balázs, a cégcsoport jelenlegi értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese lesz - közölte a társaság.