Roncstelepre hasonlít a három éve, uniós pénzből épített vízi központ – fotó
Bizonyára szegényebb lenne az ország a 2014-ben átadott sárazsadányi vízi központ nélkül, ezért is kár, hogy nem tartják karban.
Bizonyára szegényebb lenne az ország a 2014-ben átadott sárazsadányi vízi központ nélkül, ezért is kár, hogy nem tartják karban.
hvg.hu
Nagy-Britannia a Brexit után is biztosítani fogja területén az európai uniós állampolgárok jogait – jelentette ki Boris Johnson brit külügyminiszter hétfőn Prágában, miután vendéglátójával, Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszterrel tárgyalt.
MTI
A fűtési szezon kezdetén az előző év azonos időszakához képest 23 százalékkal több, 4,3 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre a hazai tárolókban – tájékoztatott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn.
MTI
Lebontják a Pacsirtamező utcai épületet, az ingatlan későbbi sorsáról még semmit sem tudni.
hvg.hu
Elhúzódhatnak a tárgyalások, egy okot mondunk, miért.
hvg.hu
Nemcsak lakás, nemcsak otthon, hanem stabilitás bármilyen élethelyzetben – így tekintenek az oroszok az ingatlanberuházásokra. Így nem csoda, hogy a pénzüket is leginkább ezen a piacon akarják befektetni.
hvg.hu
Ezúttal nem a menekültek, hanem a fertőzött vaddisznók ellen.
hvg.hu
Tényleg sérülhet a tető, ha a napelemes rendszer telepítése miatt meg kell bontani? Mennyit kell várni a szolgáltatói engedélyre? Ki és mikor kapcsolhatja rá a kis háztartási naperőművet a hálózatra? Egy példán keresztül bemutatjuk.
A lakosság számára fontos, hogy december 24-ét is minél előbb munkaszüneti nappá nyilvánítsák – derül ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) több mint 1000 ember megkérdezésén alapuló online, nem reprezentatív felméréséből.
MTI
Szinte pontosan százmillió forinttal nőtt a vizes világbajnokság ára.
hvg.hu
A miniszterelök szerint nem a nyugat fújja a passzátszelet, ha pedig vietnamiak szeretnének európai hídfőállást, érdemes Magyarországra jönniük.
MTI
Rendezni kell a magyar egészségbiztosítást, ha valaki külföldre megy dolgozni, de nem mindegy, hogy milyen országba költözik.
hvg.hu
Örök dilemma, hogy ha a gyermek különköltözne, akkor azt miként tegye: albérletbe menjen vagy saját lakásba? Egy család példáját használva mutatjuk be, mit érdemes végiggondolni.
Az egykori fideszes államtitkár most a Jász-Nagykun-Szolnok megyei földvásárlások részleteibe ásta bele magát.
hvg.hu
A világ legnagyobb pénzintézete, a JP Morgan Chase&Co több ezer pénzügyest alkalmaz majd, ha megnyitja új kelet-európai központját Varsóban. A szerződést már aláírtuk – mondta Mateusz Morawiecki miniszterelnök-helyettes a közrádióban.
hvg.hu
A dél-dunántúli régióban hétfőn 11 óráig lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni a gázkonvektorok cseréjéhez, ezután a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
MTI
Piaci várakozások szerint 5-10 százalékkal nőhet az idén a kávék és a teák forgalma, ami már tavaly augusztus és idén július között is elérte a 70 milliárd forintot – írta a Világgazdaság.
MTI
A margitszigeti Palatinus strand élményszökőkútjai 16 fokban is rendületlenül szöknek, kár, hogy az egész strandon nincs is fürdőző.
Fekete Norbert
A bajor fesztiválon több éves csökkenést követőn idén növekedhet a látogatók száma. A sör ugyan drágult, de az embereket ez nem zavarja, egyre többet isznak. De mennyiért?
hvg.hu