Több mint félmilliárd eurót kaszált 2015-ben a legjobban kereső fociklub
2014-hez hasonlóan a 2015-ös gazdasági évben is a Real Madrid produkálta a legnagyobb bevételt, megelőzve az FC Barcelonát és a Manchester Unitedet.
2014-hez hasonlóan a 2015-ös gazdasági évben is a Real Madrid produkálta a legnagyobb bevételt, megelőzve az FC Barcelonát és a Manchester Unitedet.
MTI
Magyarországon is létezik a nők adója, de ahhoz nem vagyunk elég gazdag ország, hogy akkora legyen a nőknek és a férfiaknak szánt termékek közötti különbség, mint Nyugaton. A nőknek nem kell vészesen többet fizetniük a férfiaknál, de a fizetésük sokkal kevesebb.
hvg.hu
Az okostelefonok és tabletek egyik alapanyaga az ón. Egy smartphone-hoz mindössze két gramm kell, de az nélkülözhetetlen. A világon felhasznált ón 28 százaléka Indonéziából származik, és a fém kitermelése többnyire illegális, életveszélyes körülmények között zajlik.
hvg.hu
Közel kétmilliárd dollárt zuhant a Fiat Chrysler értéke, miután kiderült, azzal vádolják őket, hogy százezernél is több autójuk környezetvédelmi tesztjén csaltak.
hvg.hu
A magyar származású milliárdos az összeomlásra játszott Donald Trump győzelme előtt és után is.
hvg.hu
Egy felmérés szerint Roger Federer volt a legpiacképesebb sportoló 2016-ban. A svájci teniszsztár bevételeinek túlnyomó részét a szponzori támogatásokból és reklámokból származott.
MTI
MTI
hvg.hu
Az államadósság csökkentése helyett a brutális méretű költekezést választotta a kormány, hogy élénkítse a gazdaságot. Milliárdokat adott a kormányfő hóbortjaira és barátainak, de jutott pénz a tervezési hibák korrigálására is.
hvg.hu
Rejtélyes csereügyletet kötött teljes aranytartalékára a Magyar Nemzeti Bank, egyúttal devizatartalékait is a válság előtti év szintjére csökkentette.
hvg.hu
Az elmúlt évben kialakult kedvező finanszírozási helyzetre való tekintettel az Államadósság Kezelő Központ Zrt. lezárja a Letelepedési Magyar Államkötvények értékesítését.
hvg.hu
Tavaly decemberben 786 milliárd forinttal, 1140 milliárdra csökkent a költségvetés jegybanki betétállománya, amely így 480,5 milliárddal meghaladta az egy évvel korábbit – derült ki az MNB statisztikai mérlegének előzetes adataiból, amelyeket csütörtökön tett közzé honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
MTI
Előremenekülnek a légitársaságok, megelőznék, hogy meg tudjon jelenni mellettük egy Uberhez vagy Teslához hasonlítható kellemetlen versenytárs. Kénytelenek kényeztetni minket, megnéztük, hogyan.
Torontáli Zoltán
A szociáldemokrata kancellár jelezte: Brüsszelhez fordul az ügyben. Ausztria azt kéri az Európai Uniótól, hogy engedélyezze saját polgárainak előnyben részesítését a hazai munkaerőpiacon.
hvg.hu
Amíg sok étterem trükközéssel próbálja kikerülni az áfamizériát, az IKEA úgy döntött, inkább leállítja az ételek elvitelét.
hvg.hu
A fővárost Esztergommal összekötő vasútvonal teljes felújításánál a kiegészítő beruházásokra 50 milliárd forintot költhetnek még el 2018-ig, miután három évig 53 milliárdból a vonal nagy részét már átépítették – írta a Figyelő.
hvg.hu
Jó hírek igazából nincsenek: a világ legbefolyásosabb embereinek jövő heti találkozója elé készített tanulmány olyan veszélyes helyzetet ír le, amilyet talán még sosem. A megoldási javaslatok megvalósulásának valószínűsége pedig rövid távon igen csekély.
hvg.hu
Durva hibát követhettek el a nyomozóhatóságok Tarsoly Csaba volt Quaestor-vezér előzetes letartóztatásánál – állította a Blikk.
hvg.hu
2016 végén több tízmilliárd forintot vettek el a szociális területtől, a családok támogatásától.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem „a Soros-birodalom álciviljei”, hanem iskolai, kórházi alapítványok és kevésbé ismert, helyben fontos civil szervezetek bukhatnak sokat az adóbevallás új formáján. Az eddiginél jóval könnyebb lesz elfeledkezni az 1 százalékok felajánlásáról.
hvg.hu
Egy kutatás szerint az uniós országok közül Magyarországon fogja legkésőbb utolérni a nők fizetése a férfiakét: 2068-ra teszik, amikor egy iparágban egy korcsoporton belül eltűnik a nemek közti bérszakadék.
hvg.hu
A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság 1,22 milliárd eurós (376 milliárd forint) lökést adott a francia gazdaságnak egy kormányzat kérésére készített tanulmány szerint.
MTI