Pofátlanul drága a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

Az átlagos keresetű magyaroknak szinte luxusnak számít a Vörösmarty téri karácsonyi vásár Budapesten. Már azt is meggondolják sokan, hogy egyenek, igyanak-e valamit az ünnepi forgatagban. Egy pár kesztyűt vagy sapkát pedig inkább a módosabbak engedhetnek meg ott maguknak. Nem csoda, hogy a korzózó tömeg főleg turistákból áll – derül ki a szerdai Magyar Nemzetből.



Tüdőrák: sokan üzletelnek étrendkiegészítőkkel, nem árt tájékozódni a betegeknek

Itthon legalább tízezer új tüdőrákos megbetegedést regisztrálnak évente, és Magyarország a férfiak tüdőrákos megbetegedését tekintve világelső a halálozási rangsorban. Hiába elérhetőek már új terápiák, a hosszú távú túlélés arányain nem sikerült még javítani – írja a szerdai Magyar Nemzet. A szakember szerint semmiféle alternatív gyógymód nem helyettesítheti a daganatos betegségben alkalmazott orvosi kezelést.







Lenne még mit tenni a pénzmosás ellen Magyarországon

Üdvözlendő, hogy emelkedőben van a pénzmosási ügyekben indított eljárások száma Magyarországon, azonban a jelenleginél is határozottabb fellépésre lenne szükség a hatóságok részéről – írta ki szerdai jelentésében az Európa Tanács pénzmosás elleni bizottsága (Moneyval).


Kiakadtak a vegák az új ötfontos miatt

Online petíció indult a szeptemberben bemutatott új brit ötfontos bankjegy ellen: több tízezer vegetáriánus, vegán és húsról egyéb okokból lemondó ember vesz részt a tiltakozásban.











A nagy OPEC-pókeren is múlik, mennyiért tankolunk jövőre

Csökken a világban a szénhidrogének iránti kereslet, az alternatív energiahordózók súlya viszont növekszik. Az olajtermelők pedig tovább alkudoznak. Az oilprice.com vezető elemzője, Evan Kelly szerint több tényező is szól a tartósan magas olajár ellen.