Ezt jósolja a kérdés egyik legjobb szakértője, John Danaher jogász professzor. Szerinte a szexrobotok megkönnyítik a jogi szabályozást, hiszen a törvények csak emberekre vonatkoznak.
Két patthelyzetet eredményező választás után sincs teljes jogkörrel rendelkező kormánya Spanyolországnak. Nyolc hónapja tart a politikai válság. De a gazdaság ezt nem érzi, sőt egész jól működik.
Kongó egykori ura, II. Lipót belga király varázsolta az 1830-ban épített villát a legértékesebbé az Azúrparton. A belga uralkodónak Kongó a magánbirtoka volt. Könyörtelen kizsákmányolás révén a huszadik század elejére a világ egyik leggazdagabb embere lett.
A műanyagból készült változatoknál hatékonyabban működő és fenntarthatóbb, ehető élelmiszer-csomagoláson dolgoznak amerikai kutatók, remélve, hogy a fejlesztés segít csökkenteni az élelmiszer- és műanyaghulladékok mennyiségét.
Háromhetes csúcsra, 1,32 dollárra erősödött a font árfolyama, miután a makroadatok szerint a brit gazdaság meglepően jól teljesített a júniusi Brexit referendumot követően.
Az állattartás az emberiség üvegházhatású gázkibocsátásának 14 százalékáért felelős, amely azonban akár 30 százalékkal is csökkenthető lehetne a megfelelő módszerek alkalmazásával - közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A Világgazdasági Fórum térképei kissé másképp mutatják a bevándorlási trendeket, mint a populista kampányok Európa-szerte. Ugyanakkor az is kiderül belőlük, hogy Magyarország a migrációs válság által leginkább érintett európai államok egyike. Itthon 4,5 százalék a határon kívül születettek, azaz a bevándorlók aránya, többségüket Romániából érkezők adják. Nagy-Britannia viszont nem épp a kelet-európai bevándorlók súlya alatt fog elsüllyedni. Svájcban csaknem a lakosság egyharmada migráns, igaz, nagy többségük Németországból érkezett.
Nyaralás helyett bevinné a szúrós bokrok közé öt héten keresztül a rokonságát, hogy 35 fokban látástól vakulásig gürizzenek, fejenként pár tízezer forintért? Ha nem, akkor ráérzett, hogy miért van bajban a magyar bogyós gyümölcs piaca.
Százmilliós befektetési alapot indított minden idők egyik legjobb kosárlabdázója, aki nemrég vonult vissza. Kobe Bryant 20 éven át játszott az NBA-ben a világ legjobbjai között.