Idén először folyó fizetési többlet alakult ki a görög mérlegben
A görög jegybank kedden ismertetett adatai szerint a májusi aktívum 407,2 millió euró volt. Áprilisban 955 millió euró, tavaly májusban 1,151 milliárd euró passzívumot jegyeztek fel.
A görög jegybank kedden ismertetett adatai szerint a májusi aktívum 407,2 millió euró volt. Áprilisban 955 millió euró, tavaly májusban 1,151 milliárd euró passzívumot jegyeztek fel.
Sajtótájékoztatót tart a mai kamatdöntés után Matolcsy György jegybankelnök az MNB vezetőivel.
Barcza György szerint nincs veszélyben a tervezett adósságráta, a költségvetési számok tartásával pedig 2018-ra elérhető lesz a 70 százalék körüli arány, amivel a magyar mutató már megközelíti a régiós átlagot.
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB), valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői már készítik elő azokat a követeléseket, amelyek elfogadása esetén Athén elnyerné az újabb, ezúttal már a harmadik segélycsomagot.
Májusban 1,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4 százalékos volt a növekedés – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Áprilisban 3,6, illetve 2,6 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.
Ugyanaz a két cég kapott megbízást a kormánytól a bevándorlós és a most indult, reformokról szóló kampány elkészítésére – közölte a Világgazdaság.
Csúszhat a szerződés aláírása a 3-as metró szerelvényeinek újjáépítésére kiírt pályázat győztesével, az orosz Metrovagonmas céggel, miután az észt pályázó megtámadta a közbeszerzést – mondta Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója.
Több tanú olyan vallomást tett, amely felvetheti az eddigi egyetlen és hónapok óta szökésben lévő gyanúsított, Dobrai Sándorné Marcsika mellett mások felelősségét is a Kun-Mediator Kft. ügyében – értesült a Blikk.
Mérsékelten változott a forint árfolyama estétől kedd reggelig a nemzetközi devizakereskedelemben, az euróhoz képest erősödött, a több vezető devizához viszonyítva gyengült.
Nem lassít a Penny Market: egy kiszuperált CBA helyén nyitott üzletet Budapesten.
Az elemzők véleményének az átlaga szerint a monetáris tanács kedden további 10 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 1,4 százalékra viszi le az alapkamatot.
A hétfőn életbe lépett élelmiszeráfa-emelés miatt máris több kinti szállodában drágábban számolják az ellátást a vendégeknek.
Az Energiaklub kamerája az EFOTT-on járt, és rákérdezett: a főiskolások, egyetemisták mire költenék a Paks II. projekt legalább 4000 milliárd forintos keretét. Meg fog lepődni, a szakmai civilek milyen higgadt válaszokat kaptak...
A nap híre, hogy Vida Ildikó, a NAV kitiltási botrányban érintett elnöke lemondott posztjáról. Ennek kapcsán került elő róla egy fotó, amelyet május 1-jén készített róla az RTL Klub egyik nézője. Nem csalás, nem ámítás, Vida Ildikó felült a körhintára, és élvezte.
Több mint ezer jármű és közel 500 buszsofőr hiányzik a Volán-társaságoknál - hangzott el az InfoRádió műsorában.
Tíz állam, köztük Magyarország hétfőn Párizsban megállapodtak, hogy aktív szerepet vállalnak a márkasemleges cigarettacsomagok népszerűsítésében.
Varga Mihály tudott Vida Ildikó lemondási szándékáról, de konkrét időpontot nem közölt vele a NAV korábbi vezetője.
Tudni szeretné, melyik évjáratnál fordul a kocka, azaz mikortól lesznek többen a nők, mint a férfiak? A KSH interaktív korfája szerint az 1968-as születésűeknél kereken 50-50 százalék a nemek aránya. És mire tippel, melyik korcsoportban vannak a legtöbben ma Magyarországon? Ez is kiderül a KSH adataiból.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) július végétől tájékoztatási kampányt indít a természetes személyek adósságrendezéséről (magáncsőd) szóló, szeptember 1-jétől hatályba lépő törvénnyel kapcsolatos tudnivalók megismertetésére, hogy az eladósodott, nehéz helyzetben lévő ügyfelek az élethelyzetüknek leginkább megfelelő megoldást tudják kiválasztani - mondta Szabó József, a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának igazgatója.
Ez volt az a késedelem, amiről Görögország csődjeként számoltak be a hírek.