Betámadta Sorost a kínai kommunisták pártlapja
A kínai pártlap szerint Soros György megtámadta Kínát, bár akadt olyan szakértő is, aki szerint szó sincs ilyesmiről, az üzletember egyszerűen pénzt akar keresni.
A kínai pártlap szerint Soros György megtámadta Kínát, bár akadt olyan szakértő is, aki szerint szó sincs ilyesmiről, az üzletember egyszerűen pénzt akar keresni.
MTI
A főváros kénytelen pályázatot kiírni a Bálna épületének értékesítésére, de a főpolgármester helyettese elismeri, hogy az egyetlen komoly érdeklődő a jegybank, amely többek között pénztörténeti múzeumot alakítana ki a helyszínen.
MTI
Dánia ezentúl úgy próbálja elriasztani a menekülteket attól, hogy őket tekintsék célpontnak, hogy az értéktárgyaikat elkobozhatják, költség-hozzájárulás gyanánt.
MTI
Kiújult a részvényesek Kína-parája, mindenkinek az eladás gombon remeg a keze. Az aggodalom jogos, a kínai gazdaság lassulása miatt recessziós ördögi körben vagyunk. Ennek mi se örülhetünk, a lassulás minket is elér – Németországon keresztül.
hvg.hu
Az Indóház.hu információi szerint elkészült egy olyan törvénytervezet, amellyel kivonnák a közszolgáltatás köréből a vasúti mellékvonalakat. Azt nem tudni, mikor szavazhatnák meg a törvényt, mi történne a mellékvonalakkal és mikortól. A közlekedési portál megpróbálta megtippelni, milyen jövő várhatna ezekre a vonalakra.
hvg.hu
Húsz embert őrizetbe vettek, amikor erőszakba csapott át a párizsi taxisok Uber-elleni tüntetése, de Olaszországban is voltak – jóval szelídebb – tiltakozások.
hvg.hu
A titkosszolgálat egyik munkatársa egy kamutörténettel vette rá a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársát arra, hogy 250 ezer forint kenőpénzért hívjon le adatokat a rendszerükből. Miután a nő ezt megtette, elfogták, és most gyorsított eljárásban első fokon elítélték.
hvg.hu
A monetáris tanács a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 1,35 százalékos szintjén keddi ülésén – közölte a Magyar Nemzeti Bank a kamatdöntő ülés után.
MTI
Tizenkilenc előállítótól harminchárom különböző terméket vizsgáltak meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, tizenegy esetben indult hatósági eljárás - közölte a hivatal. Pontozták is a vajakat, a kóstolón az Auchan saját márkás termékét találták a legjobbnak.
MTI
MTI
hvg.hu
Jövő hét elején Indonéziába repül kapcsolatokat építeni Orbán Viktor és népes küldöttsége. Még Palkovics László felsőoktatási államtitkárt is magával viszi.
hvg.hu
Egy szolnoki hatósági ügyfélszolgálat működését ellenőrizték Székely László munkatársai. Ellenőrzés közben kiderült, hogy a vízközműtörvény és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet, valamint a fogyasztóvédelmi törvény pontatlan és hiányos. Emiatt a belügyminiszterhez fordult az ombudsman hivatala.
hvg.hu
Bő hét évvel ezelőtt szőtt tervet egy fifikás ember, 45 millió forintot ki is húzott kutyák "hidroterápiás futópadjának továbbfejlesztésére" az EU-ból és a magyar államtól. És csak most lett vádemelés az ügyből. Az erőszakos ügyek felderítése jól megy, de korrupciós ügyekben csak kevéssé sikeres a magyar bűnüldözés, főleg, ha magasabb politikai szál is felbukkan.
hvg.hu
Magyarország stratégiai partnerként tekint Mongóliára és részt kíván venni a mongol fejlesztési programokban – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként a magyar-mongol gazdasági együttműködés fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt Ulánbátorban.
MTI
Bár a jegybank már észrevette a szabályozás gyengeségét és figyelmeztetést is kiadott, továbbra is virul az uzsorkölcsön "üzletág". Az MNB öt zálogcég ellen folytat – egyelőre – fogyasztóvédelmi vizsgálatot.
hvg.hu
Mivel tél van, sapkákat, sálakat és kesztyűket ellenőrzött a fogyasztóvédelem. Örömhír, hogy egyik sem tartalmazott a kelleténél több azoszínezéket, ami esetleg rákkelőt lehet.
MTI
Teljesen átalakulhat a Csepel-sziget és a soroksári Duna-ág környéke, ha 2024-ben Budapesten rendezik az olimpiát. De nemcsak a déli városrészre hatna az olimpiai városrendezés: a városligeti műjég helyére strandröplabdapályát, a Kossuth térre íjászversenyeket, az Északi összekötő híd mellé velodromot álmodtak.
hvg.hu
Tavaly a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 375 millió forint értékben kötött szerződéseket a TV2 Média Csoport Kft.-vel műsorszámok előállítására és sugárzására – írta a napi.hu. Az Együtt közölte, közérdekű adatigénylés keretében kikéri a tárcák által megrendelt műsorokat és az összes dokumentációt.
hvg.hu
Miután kiderült, hogy ellenőrök, a NAV munkatársainak számlaszámát egy órán belül letiltották az Ubernél – állította Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorában. Arról is beszélt, hogy az Uber felkérte a magyar sofőröket, jelentkezzenek be az adóhatóságnál január 31-ig, és ha ezt nem teszik meg, hajlandó őket kizárni a rendszerből.
hvg.hu
Egyik legfőbb ideológusát, a Századvég-elnök Lánczi Andrást szeretné a Corvinus rektorának a miniszterelnök a Népszabadság információi szerint. Nem biztos, hogy az egyetem szenátusa támogatna egy jobboldali jelöltet.
hvg.hu
Mintegy 12 milliárd forintnyi értéket kívánnak visszaszerezni a Saxótól, amely azzal indokolja a visszatartást, hogy a platformján üzletelő Buda-Cash-ügyfelek a svájci frank tavaly januári elszállása után nem tettek be pluszfedezetet.
MTI