A János kórházhoz költözhet a Sportkórház

A Sportkórház mellett épül meg a Testnevelési Egyetem új campusa, ezért a kórházat elköltöztetik, és szóba került az is, hogy a Szent János kórház egyik szárnyába költözzön – írja a Magyar Nemzet.




Szegény magyar nyugdíjasok? Na ne vicceljünk!

Meg fog lepődni, milyen kevés magyar nyugdíjas nyomorog más országok idős embereihez képest. Az OECD rangsorából kiderül: nyugdíjasaink a finn és új-zélandi kortársaikhoz hasonló arányban részesülnek a javakból. Emellett okkal számíthatnak a kormány jóindulatára is, reálemelések formájában.


Katarban gyón a Volkswagen vezérkara

A katari állam nagytulajdonos a cégben, pár milliárd eurót buktak a dízelbotrányon, azt is akarják például, hogy a dolgozóknak kisebb szava legyen a fontos döntéseknél.


Januártól jön az olcsóbb sertéshús

A sertéshúsra kivetett adó csökkentése alapján jelentős változást kellene érzékelnünk, de a kereskedők könnyen játszhatnak az árréssel. A kevésbé egészséges, zsíros, sózott és füstölt termékek ára nem változik.





És akkor a közszolgák betegre kereshetik magukat?

Szabad lett az út a politikusok rokonai előtt a közbeszerzéseken, Polt Péter elismerte, hogy loptak a Quaestor-ügyben, Paks II-nek meg úgy fest, annyi. Zuckerberg sokak szerint jótékonykodásnak álcázott adóelkerülést indított, a szocialisták aláírásokat gyűjtenének, hogy emeljék meg a közszolgák pénzét (pedig nem is keresnek annyira rosszul, mint állítják), a kormány már szelektál a nemzetközi hiperláncok szívatásában. Heti gazdasági összefoglaló a hvg.hu-n.


A cseheknek és a szlovákoknak kell az ukrán gázszállítás

Az Ukrajnán keresztül történő gázszállítási útvonalat továbbra is úgy kell fenntartani, mint az Oroszországból Európába szállított földgáz gazdaságilag leghatékonyabb útvonalát - állapította meg Jan Mládek cseh és a Vazil Hudec szlovák ipari miniszter szombaton Prágában.


Több halottja lehet az olajkút-tűznek, mint eddig gondolták

Tűz volt egy kaszpi-tengeri olajfúróplatformon, 30 munkás eltűnt, egy életét vesztette - közölte szombaton a SOCAR azerbajdzsáni állami olajvállalat, amely az eltűnt olajmunkások listáját is nyilvánosságra hozta. De elképzelhető, hogy sokkal többen vesztek oda.


Asztalhoz ül Orbánnal az Audi új vezére

Peter Kössler egy hónapja érkezett Győrbe, beszélt már Borkai Zsolttal és Szijjártó Péterrel, és hamarosan a miniszterelnökkel is tárgyalni fog - derült ki az új győri vezető Kisalföldnek adott interjújából.






Az atommániás franciák is fejest ugranak a szélenergiába

Mivel az elmúlt egy évben 127 MW szélenergiakapacitást már építettek a németek Franciaországban, a mostani plusz 38 MW már a Siemens számára sem pilot. Viszont az fontos, hogy ott akarnak lenni, amikor a nyugati szomszéduknál nemsokára felrobban a szélenergiapiac....