Munkácsy Golgotája: nem hagyja magát a tulajdonos
Megfellebbezte a Golgota című Munkácsy Mihály-festmény védetté nyilvánításáról szóló határozatot Pákh Imre üzletember, az alkotás tulajdonosa
Megfellebbezte a Golgota című Munkácsy Mihály-festmény védetté nyilvánításáról szóló határozatot Pákh Imre üzletember, az alkotás tulajdonosa
hvg.hu
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a dollár kivételével pénteken a bankközi devizakereskedelemben.
MTI
Inkább egy másik napon vásárolnak be az emberek, mint hogy kisboltokba menjenek - derül ki az Ipsos kutatásából. Az a kormányzati elvárás sem jött be, hogy az emberek majd többet járnak kirándulni, étterembe vagy szállodába a vasárnapi bolzár miatt.
hvg.hu
Összefogott négy szakszervezet a rezsicsökkentés miatt veszélybe került közműszolgáltatói munkahelyeken dolgozók megmentésére. Az erről szóló megállapodást és a cselekvési tervet pénteken közös sajtótájékoztatón ismertették.
MTI
Nem a Magyar Államkincstár a felelős a közalkalomazottak bérének esetleges csúszásáért - írta közleményében a szervezet. Arra a sajtóhírre reagáltak, miszerint a kincstárnál nem megy zökkenőmentesen a szoftverfrissítés, ezért több százezer embernek késik a fizetése.
hvg.hu
Kis túlzással teljesen szabadjára engedte a törvényhozás a vezető politikusok, állami nagykutyák családtagjainak részvételét a közbeszerzési pályázatokon a vonatkozó törvény minap nagy sietséggel, amúgy is furcsa körülmények között megszavazott módosításával. Így a pályázatok kiíróin kívül jószerivel bárki könnyen hozzáférhet nagy tömegű közpénzhez. Persze lesznek, akik még könnyebben, és a jogszabály módosítása ezek körét jelentősen szélesíti. A kormány olvasatában a módosítás persze ellenkező hatású, szerintük szigorítottak.
hvg.hu
Még júniusban találkozott a legfőbb ügyész az OLAF vezetőjével.
hvg.hu
A Pornhub is elkészítette a maga ünnepi hirdetését, és ahogy az illik, ebben a reklámban is a szeretet győz.
hvg.hu
A harmadik negyedévben 2,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat árnyalatnyival jobb a november 13-ai első becslésben közölt 2,3 százaléknál.
MTI
Két lépcsőben elfogadott, sokakat érintő kisebb-nagyobb módosítások az adórendszerben: mindezeket részletesen tartalmazza a HVG Adó 2016 különszáma. A 484 oldalas kiadvány 15 törvényt közöl teljes terjedelemben, a módosításokkal egységes szerkezetben, eltérő betűtípusokkal kiemelve az év elejei és az évközi változásokat. A kommentárok a Nemzetgazdasági Minisztérium és más adószakértők közreműködésével, sok-sok példával készültek.
hvg.hu
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei illegális fémtelepet számoltak fel Budapesten, és több mint 25 tonna fémhulladékot foglaltak le.
hvg.hu
Egy számítási módszertani módosítással a Központi Statisztikai Hivatal megfelezheti a Magyarországon élő szegények számát, tehát szó sincs arról, hogy egyik évről a másikra radikális eredménnyel számolná fel a kormány a szegénységet. Akár kétmillió főt is kisorolhatnak a szegények rétegéből, pusztán azzal, hogy átírják a minimális ételbevitel értékét.
hvg.hu
A gázolaj átlagára 338-339 forintra mérséklődött, a 95-ös benziné is ennyi, 338-339 forint maradt.
MTI
A külföldi betétben tartott pénz mennyisége 13,3 százalékkal nőtt a júniusig tartó egy évben az előző évi szinthez képest, négy év alatt pedig megduplázódott.
MTI
A töltőállomás elsősorban arra szolgál, hogy a zenész birtokán működő gépek üzemanyag-utánpótlása megtörténjen, a NAV emberei arra voltak kíváncsiak, hogy a több ezer literes tartályokban milyen üzemanyagot tárolnak.
hvg.hu
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Oroszország "Ba1/Not Prime" szintű, vagyis nem befektetési ajánlású államadós-besorolásának kilátását a Moody's Investors Service, elsősorban az orosz külső fizetési helyzet stabilizálódásával indokolva a lépést.
MTI
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter unokatestvérének fia 150 millióért vásárolt állami földet, amit még az II. Orbán-kormány idején bérelhetett ki. Nem szívesen nyilatkozott róla a miniszter, a parlamentben azonban problémás lesz a hungarikummá nyilvánított kürtöskaláccsal takarózni.
hvg.hu
Rajtaütöttek az orosz hatóságok török gyári munkásokon és őrizetbe vették őket, pedig munkáltatójuk szerint munkavállalásival és tartózkodásival is rendelkeztek.
MTI
Leszerződött az MTVA az Atmedia nevű média-kereskedőházzal, amely korábban a TV2 reklámperceinek értékesítésére is szerződést kötött, és amelyről korábban azt írták, hogy a TV2 vezetésére kijelölt Dirk Gerkens akarja megvásárolni.
hvg.hu