Megújítja boltjait a Lidl – pelenkázó és önkiszolgáló kassza is lesz
Megújítja boltjait a Lidl, lesz bennük mosdó és pelenkázó is – igaz, egyelőre csak az Egyesült Királyságban. Célba veszik a gazdagabbakat is.
Megújítja boltjait a Lidl, lesz bennük mosdó és pelenkázó is – igaz, egyelőre csak az Egyesült Királyságban. Célba veszik a gazdagabbakat is.
hvg.hu
Nagyon sürgős lett az államnak kiválasztani tanácsadót a világ tizedik legnagyobb rézérckészletét és úgy 50 tonna aranyat rejtő recski bányák újrahasznosításához. Három munkanap alatt vajon ki tud minden papírt, igazolást előteremteni? Ez is a november 1-jén hatályba lépett szigorúbb közbeszerzési törvény előtti kiírás, mi más?
Vitéz F. Ibolya
Felfüggesztették a KÖBE biztosító kötelező felelősségbiztosításainak árusítását, a felügyelet szerint a biztosítónak nem megalapozott a díjpolitikája, és a tartalékhelyzete sem.
hvg.hu
Eddig 127 kérelem esetében merült fel a gyanú, hogy a fiatal gazdák számára kiírt vidékfejlesztési támogatásra a pályázók hamis végzettséget igazoló okiratok másolati példányait nyújtották be - mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke.
MTI
A brit Sainsbury's áruházlánc sem sokáig tétlenkedett, és bedobta a korábbi John Lewis-reklám idei legnagyobb riválisát. A kisfilmben egy macska majdnem tönkreteszi egy család karácsonyát, de aztán nem marad el a happy end.
hvg.hu
Online petíció indult a napokban a legújabban adócsalással vádolt volt fideszes politikus, Fodor Ibolya lemondatása érdekében. A botrányt botrányra halmozó pécsi önkormányzati képviselő túlélt már egy tüntetéssorozatot, egy összeférhetetlenségi indítványt és egy majd' ezer főt megmozgató aláírásgyűjtést.
Stemler Miklós
Egyre kevesebben számíthatnak cafeteriára, ugyanis a hazai kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit a következő egy évben. A legnépszerűbb juttatási forma továbbra is az étkezési hozzájárulás, amelyet a munkába járás költségtérítése és a SZÉP-kártya követ.
hvg.hu
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálja a Magyar RTL Televízió Zrt. (M-RTL) reklámidő-értékesítésekor folytatott gyakorlatát január 1-jétől kezdődően - erősítette meg pénteken a hivatal. Közölték azt is, hogy az eljárás nincs összefüggésben a Vajna-csoport TV2 feletti irányításszerzéséhez kapcsolódóan lezárult eljárással.
MTI
A Mol tovább erősíti a régióban elfoglalt pozícióját, miközben az olajipar mellett más lehetőségek kiaknázására is egyre nagyobb figyelmet fordít – mondta Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató az MTI-nek adott interjújában. Közölte, a horvát INA-beli részesedésre akadtak jelentkezők, de előrelépés nincs, és bár a Molnak érdeke a horvát cég megtartása, a Molnál már létezik egy INA nélküli stratégia is.
MTI
A gazdasági tárca szerint elsősorban a mezőgazdaság rosszabb teljesítménye okolható a lassuló gazdasági növekedés miatt, a rosszabb termésátlagokat az aszályos év okozta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
MTI
A Vári Cukrászdában ellenőrzött az élelmiszer-biztonsági hatóság és lejárt alapanyagokra, félkész és jelöletlen termékekre is bukkantak. A tulajdonosnak nem sikerült átadni a felfüggesztésről szóló határozatot, a cukrászda szerint most "önszántukból" tartanak zárva.
hvg.hu
Alacsony plafont szab a kormány a hitelközvetítői jutalékoknak, annak a lakásvásárlási költségnek, amire általában azt mondják, hogy az "önnek ingyenes". Nagy érvágás ez a hitelközvetítőknek, zúgolódik a piac.
hvg.hu
Szenved a reklámadótól? A 2014-ben bevezetett reklámadóról szóló törvény nem csupán a reklámot közzétevőnél keletkeztet a megrendelt reklám után reklámadó fizetési kötelezettsége, hanem a reklámot megrendelő vállalkozást is terhelheti az adófizetési kötelezettség. Az Adózóna mutatja, hogyan lehet megszabadulni tőle.
hvg.hu
Sikerült lefotózni azt a vállalkozót, aki állítólag 25 millió eurót, vagyis 7,8 milliárd forintot adott kölcsön Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő cégének - jelentette a Blikk.
hvg.hu
Gázszolgáltatók majdnem kipipálva, jöhet a 90 önkormányzati távhőcég.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az elmúlt 10 évben csak háromszor volt negyedéves szinten veszteséges a bank, most itt a negyedik. De nem kell temetni a regionálissá nőtt csoportot, a korrigált eredmény jókora profitot mutat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Elképesztő nyereséget, mondhatni, extraprofitot hozott tavaly a trafikbiznisz. A cégekbe betett pénz 90 százalékos (!) nyereséget fialt, tehát egy év alatt csaknem visszahozta a trafik azt a pénzt, amit a tulajdonos befektetett. Ennek a töredékéről sem mernek álmodni például az autóiparban, a bankoknál, az élelmiszer-feldolgozásnál – de egyetlen szektor sincs, amelyben ez a jövedelmezőség belátható távolságban lenne. A 2013 közepi újraosztásig a trafikok még 10-20 százalékos sajáttőke-arányos nyereséget produkáltak.
Baksa Roland
Ha nem lesz nagy hideg, decemberre ki is épül az állami MVM Net hálózata, tudta meg a Világgazdaság.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Belügyminisztérium egyik tanulmánya alapján a közfoglalkoztatottak mindössze 13,3 százaléka tud elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon a közmunkaprogramból való kilépés utáni fél éven belül.
hvg.hu
hvg.hu
MTI