Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az elmúlt 10 évben csak háromszor volt negyedéves szinten veszteséges a bank, most itt a negyedik. De nem kell temetni a regionálissá nőtt csoportot, a korrigált eredmény jókora profitot mutat.
Nyereséget, közel 16 milliárdos profitot vártak az elemzők az OTP Bankcsoporttól az idei harmadik negyedéves tevékenysége alapján, ezzel szemben 3,6 milliárd forint – konszolidált adózás utáni – veszteséget könyvelt el. (Egy éve ugyanekkor 34 milliárdos nyereség jött össze.)
Az elmúlt tíz évet nézve most negyedszer fordul elő, hogy negyedéves szinten veszteséget szenved az OTP.
A mínusznak elsősorban az az oka, hogy Romániában a bank úgy döntött, a svájci frankban levő jelzáloghiteleket átváltja lejre vagy euróra, részlegesen elenged tartozást a magánszemélyeknek. Emiatt – az ebből fakadó veszteségre – úgynevezett céltartalékot képzett, ez fordította az eredményt mínuszba. De az Orbán-kormány intézkedése is okozott sokmilliárdos tételt a magyarországi anyabanknál. A devizahitelek forintosítása miatt 6,5 milliárd forintos negatív tétel jelent meg.
A brókerbotrányoknál a befektetővédelmi és betétbiztosítási alapok magyarországi bankokra háruló feltöltési kötelezettsége is komoly tételt jelent az OTP-nek is. (Érthető, hogy sok más itt működő bank, alapkezelő, más pénzügyi vállalkozás is kritizálta, hogy nekik kell állniuk a brókerbotrány cechének nagy részét, holott néhány, tőlük teljesen független brókercég okozta a galibát.) Az OTP gyorsjelentése szerint az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), a Befektető-védelmi Alap (BEVA) és a Szanálási Alap felé 2015-ben fizetendő összeg az OTP esetében mintegy 7 milliárd forint; az OTP Bank saját becslése alapján 2016-ban összességében mintegy 10 milliárd forint befizetési kötelezettség terhelheti az OTP magyarországi csoporttagjait.
Nem kell temetni egyáltalán a regionális bankcsoporttá nőtt OTP-t. Ezt jelzi az is, hogy – amint a Portfolio.hu ki is emeli – vártnál magasabb lett a bank bevétele, működési eredménye és a korrigált adózott eredménye is, csökkentek a működési költségek. Sőt, a korrigált profit jócskán felülmúlta az elemzők becslését is. Elemzők 27 milliárdok korrigált nyereségre számítottak, de az végül 34,6 milliárd forint lett.
A magyar állam két hete kiszállt az OTP-ből, eladta a több mint 5 százalékos tulajdonrészét, körülbelül 80 milliárd forint ütötte az állam markát.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.