Aranyba menekítik pénzüket a görögök
Rohamosan növekszik a görögországi megrendelések száma a német aranykereskedőknél.
Rohamosan növekszik a görögországi megrendelések száma a német aranykereskedőknél.
MTI
Áll a bál a dohányiparban: miután a kormány Lázár János ismerősének adta a zsíros üzletnek ígérkező központi dohányellátót, a kimaradt multi dohánycégek olyan csábító ajánlatot tettek neki, amit nehéz lesz visszautasítani, és megmagyarázni a népnek, miért nem kell 6 milliárd forint a multiktól, és miért jobb, ha ennek csak a tizedét kapjuk évente a Miniszterelnökséget vezető miniszter jó ismerősétől és a pécsi BAT-tól.
hvg.hu
Az adócsökkentések következtében 12 milliárd lejjel kevesebb pénz folyik be az államkasszába a jövő évben, így Romániának magasabb államháztartási hiánya lesz, mint amekkorát korábban vállalt, de a deficit nem haladja meg a román bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát.
MTI
Az ügyészség szerint az, hogy Matolcsy György és Gerhardt Ferenc hamis vagyonnyilatkozatot adott le, nem bűncselekmény, mivel fel sem fogták, hogy mit cselekszenek.
hvg.hu
Továbbra is tilalom vonatkozik majd a nyugati élelmiszerek importjára Oroszországban.
MTI
Bruttó 4 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol – értesült piaci forrásokból az MTI.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe hirtelen közel 1 százalékot gyengült azt követően, hogy a görög miniszterelnök bejelentette, a nemzetközi hitelezők elutasították Görögországnak az adósságrendezésre és az államcsőd elkerülésére tett javaslatait.
MTI
A Continental Dohányipari Csoport elnökéhez került a Napi Gazdaság 49 százaléka – írja a Válasz.hu.
hvg.hu
A nemzetközi szervezetek beintettek Görögországnak - ezt közölte az ország kormányfője. A görögök így nem férnek hozzá ahhoz a pénzhez, amely nélkül csődbe mennek. És akár az eurózónából is kiléphetnek. A görög miniszterelnök egész délután Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a Eurogroup és az Európai Központi Bank vezetőivel. Este hat körül még mindig nem született eredmény.
hvg.hu
Módszertant vált a statisztikai hivatal, mert az eddigi rendszer nem volt alkalmas rá, hogy reális képet adjon a szegénységben élőkről és a leszakadókról – közölte a KSH. A létminimum eléréséhez szükséges összeg 2014-ben alig változott a 2013-as adatokhoz képest.
hvg.hu
Nőtt a természetes fogyás az év első négy hónapjában 2014 hasonló időszakához képest, mert bár a születések száma is nőtt, a haláleseteké jelentősebben, 12 százalékkal ugrott meg 2015 első harmadában – közölte a statisztikai hivatal.
MTI
Megvan a biztos dátum: 2017 nyarán, ha külföldre megy vakációzni, már nem fog roamingdíjat fizetni. Se direktben, se burkoltan. Ezt ígéri az EU illetékes biztosa.
unknown
Keményen fogalmazott a Golgota elődásával kapcsolatos mizériáról Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke. A Munkácsy-kép tulajdonosát, Pákh Imrét hazugsággal vádolta, mert állítása szerint a gyűjtő nem mutatta fel a dokumentumokat, amelyekre többször is hivatkozott. Gerhardt azt mondta, papírja van róla, hogy az előző tulajdonos 1 millió dollárért akarta eladni a festményt, az MNB ennél hatszor nagyobb összeget ajánl Pákh-nak.
hvg.hu
Ruhát tavaly sehol nem lehetett olyan olcsón kapni, mint nálunk, de olcsó az alkohol és a cigaretta is. Élelmiszert viszont drágábban vehetünk, mint a környező országokban.
hvg.hu
A szakértők rendszeresen elemezik a költségvetési folyamatokat, nincs jele annak, hogy a hiánycél ne teljesüljön, sőt, a növekedés vártnál kedvezőbb alakulása, a hozamok csökkenése a tervezéskor előre jelzetthez képest a mozgástér növekedését eredményezte – mondta a Napi Gazdaságnak a nemzetgazdasági miniszter.
MTI
Nagyon alacsony a természetes szaporulat az országban, ha nincs bevándorlás és a két Korea sem egyesül, a természetes fogyás ide vezet.
hvg.hu
Az EU jelenlegi felépítése nem tartható, Amerikának az a meglátása, hogy nincs igazi partnere Európában – mondta a Budapesten előadást tartó George Friedman, az amerikai Stratfor kutatóintézet vezetője.
MTI
MTI
hvg.hu
Bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.
MTI
Elsötétült az RTL Klub a kedd esti Híradó után, a teljes leállás idején semmi nem került adásba, milliós is lehet a kár.
hvg.hu
A magyarok 55 százaléka inkább a megszokott, számára ismert árucikkeket veszi meg a boltokban, igazodva ebben az európai átlaghoz - derült ki a Nielsen legutóbbi felméréséből.
MTI