Több százmillió forintos kárt okozott a hét eleji jégverés Szabolcsban. Az almát úgy verte el a jég, hogy a termelők léalmának sem tudják majd eladni – mondta a Napi Gazdaságnak a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
Alacsony deficittel és adósságcsökkentéssel kell felkészülni a következő, remélhetőleg csak távolabbi európai válságra, hogy a krízis ne rázzon meg minket annyira, mint 2008-ban – mondta a Költségvetési Tanács elnöke a Világgazdaságnak.
Ha a hétvégén megnyeri a lottóötöst, akkor már csak 135 milliárd forintot kell összekaparnia, ha be akar költözni a világ legdrágább lakásába. Csak nehogy elfelejtse, hol tette le az óráját, ennél nagyobb lakást az Egyesült Államokban nem épített senki.
Komoly kompenzáció illetné meg a jövőben az adófizetőket, ha az adóhivatal valamilyen hibát követ el, illetve a tervek szerint a mostani kétszeresére emelkedhet az az összeg, amely a hatóság késlekedése esetén az ügyfélnek kamatként járna – közölte a Napi Gazdaság.
Az amerikai rendőrséggel közös akciójában a NAV arra derített fényt, hogy dél-amerikai kábítószer-kereskedők és cigarettacsempészek pénzét, csaknem ötmilliárd forint értékű valuta, főleg dollár és euró eredetét akarták eltüntetni. A héten kilenc embert vettek őrizetbe, közülük hét magyar, egy horvát és egy egyiptomi állampolgárt.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról három magyar bank osztályzati kilátásait csütörtökön a Fitch Ratings. Az intézkedés összefüggésben van azzal, hogy a nemzetközi hitelminősítő múlt héten a magyar államadós-besorolások kilátását is stabilról pozitívra módosította.
Itt az első lépés az árampiacon is, hogy az állam szeretné a lakosságot ellátni. A gázpiacon az elmúlt hónapokban a szolgáltatók bejelentették, hogy kivonulnak a lakossági piacról, most az elektromos energián a sor. Noha a nap folyamán olyan hírek is megjelentek, hogy a kormány végre megveszi magának az Elmü-t, és talán még a Mátrai Erőműbe is bevásárolja magát, a kiadott közleményekből egyértelműen az olvasható ki, hogy erről szó sincs, csak részleges tulajdonrészt szereznének. Bár a lakossági üzletágat azért kéri magának a magyar állam. A német tulajdonú cég felől nézve inkább az körvonalazható, hogy csak azért is maradni akarnak.
Lehetségesnek nevezte Görögország euróövezeti kilépését az IMF vezérigazgatója Christine Lagarde a német Frankfurter Allgemeine Zeitung adott interjúban.
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának képviselői felfüggesztették a bértárgyalásokat, amíg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter „valódi mandátummal és ajánlattal” vissza nem hívja őket a tárgyalóasztalhoz – közölték csütörtök délután.
Az Orbán vejének közbeszerzésbajnok cégét tulajdonló vállalkozást egy Fidesz-közelinek mondott milliárdos, Paár Attila érdekeltsége veszi át. Az üzletemberhez köthető cég is számos közmegrendelést nyert az elmúlt években, és olyan nagy projektekben vett részt, mint a Várkert Bazár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, de benne volt például a budapesti Bálna kivitelezésében is. Győr környékén is nagyot szakítottak. Paár Attila apja a családi vagyont koporsókészítéssel alapozta meg.
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kötelező gazdasági kamarai tagságról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután csütörtökön jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozat.
A 99, állami fenntartású kórháznak már átutalták a konszolidációs támogatást, a fővárosi Honvédkórház pénteken kapja meg a pénzt, a többi intézmény jövő héten jut hozzá – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten. Zombor Gábor emlékeztetett: az állam átvállalta minden magyarországi állami, egyetemi, egyházi fenntartású kórháznak a március 31-én fennálló, lejárt tartozását, ennek összege 59,2 milliárd forint volt.
Az osztrák központi bank elnöke kategorikusan ellenzi a készpénzfizetés bármilyen formában való megtiltását. Ewald Nowotny szokásos éves sajtótájékoztatóján csütörtökön azt mondta, hogy egy ilyen tilalom szóba sem jöhet.
Az orosz szakhatóság egyelőre 15 görög cégnek engedélyezi az oroszországi export azonnali beindítását, ha Moszkva feloldja a tavaly augusztusban életbe léptetett élelmiszerexport-tilalmat.
Legalább húsz, legfeljebb huszonöt szál cigarettát tartalmazhat egy doboz 2016. május 20-ától - erősítette meg az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön az erről szóló módosító javaslatot.
A Miniszterelnökséget vezetője elárulta, mit gondol a junckeri pofonról, milyen ultimátumot kapnak a közmunkások, és hogy miért mutat ismét irányt pénteken Orbán.