Segélyt kap 93 egészségügyi intézmény
Kilencvenhárom egészségügyi szolgáltató részesül konszolidációs támogatásban, amelyet kizárólag lejárt szállítói tartozások csökkentésére lehet felhasználni - derül ki a Magyar Közlöny keddi számából.
Kilencvenhárom egészségügyi szolgáltató részesül konszolidációs támogatásban, amelyet kizárólag lejárt szállítói tartozások csökkentésére lehet felhasználni - derül ki a Magyar Közlöny keddi számából.
MTI
A kormány támogatja a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Egyesületnek a 2016. évi Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntőjének megrendezésére és lebonyolítására vonatkozó pályázatát, és annak sikeressége esetén vállalja a döntő megrendezéséhez szükséges feltételek biztosítását.
MTI
A kormány módosította a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről szóló májusi határozatát, csökkentve az irányítása alá tartozó fejezetek zárolási kötelezettségét.
MTI
Az uniós tőkekövetelmény-irányelv előírásainak a magyar jogrendbe illesztése, illetve a tőkekövetelmény-rendeletnek való megfelelés miatt hatályon kívül helyezné a kormány a jelenlegi hitelintézeti törvényt és új banktörvényt javasol, amelynek szövege az Országgyűlés honlapján olvasható.
MTI
Keveset változott a forint árfolyama kedden a főbb nemzetközi devizákkal szemben. Egyedül a japán jennel szemben erősödött a forint. A többi deviza esetében szűk sávban ingadozott az árfolyam reggeltől estig.
MTI
Az autóipari beszállító Jabil Circuit Magyarország Kft. 2010 óta különböző beruházásokhoz mintegy 1,2 milliárd forint támogatást kapott uniós forrásból, ezekért cserébe a beruházások megvalósításán túl foglalkoztatással kapcsolatos vállalásokat is tett, amelyeket eddig be is tartott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,46 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 18 680,74 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
MTI
Értelmezhetetlennek nevezte Rózsás Péter András, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) gazdasági főigazgatója az intézmény hallgatói önkormányzatának (HÖK) hallgatói juttatásokról és az intézményben kialakult helyzetről szóló keddi közleményét.
MTI
Magyarország lesz az egyik legnagyobb nyertese az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetésének, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) - közölte a Külügyminisztérium. A tárca szerint az egy főre eső nettó költségvetési egyenleget tekintve Magyarország a 28 tagállam között a második lesz.
MTI
Martonyi János külügyminiszter volt ügyvédi irodája, a Baker & McKenzie képviseli a magyar államot az étkezési utalványok miatt indult választott bírósági eljárásban a Világbank mellett működő, washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) előtt.
MTI
MTI
hvg.hu
Valamivel több mint 1 millió bolgár nyugdíjas kap decemberben 25 eurónak (7425 forint) megfelelő "karácsonyi pénzt". A kiegészítés azoknak jár, akiknek a nyugdíja nem éri el a havi 126 eurós hivatalos szegénységi küszöböt.
MTI
Bár a bwin.party digital entertainment online szerencsejáték-szervező idén áprilisban úgy döntött, kivonul a magyar piacról, ám a cég kelet-európai igazgatója úgy véli, Magyarország gyorsabban lábal ki a válságból, mint a többi régiós ország, a gazdaság magára találásával pedig ők is elgondolkodhatnak a visszatérésen. A szabályozást ugyanakkor több ponton is érdemes lenne újragondolni, minden szereplőre, akár külföldi, akár magyar, ugyanazoknak a szabályoknak kellene vonatkoznia. Thomas Tzokas szerint eközben az egész szektor helyzete nagyban függ attól, hogy alakul az amerikai "vadnyugat" meghódítása. A politikusoknak pedig végre rá kellene jönniük, az online szerencsejátékot nem lehet a határon megállítani. Interjú.
Nagy Gergő
A pénzügyi tranzakciós illeték egyik pozitív hozadéka, hogy a bankok a korábbiaknál is erőteljesebben terelik ügyfeleiket az elektronikus pénzforgalmi szolgáltatások irányába. A Bankmonitor szerint kissé érthetetlen miért csak ilyen lassan csökken a készpénz- átutalási megbízás (sárga csekk) dominanciája. Leginkább azért, mert a csoportos beszedési megbízás erre kényelmes és biztonságos alternatívát kínál, valamint a legtöbb esetben ez a legolcsóbb megoldás.
hvg.hu
A cseh katolikus egyház azt tervezi, hogy az egyházi kárpótlási törvény alapján neki járó öszeg egy részéből befektetési alapot hoz létre.
MTI
Az Európai Bizottság újratárgyaltatná a Déli Áramlat gázvezeték szerződéseit, mert azok több ponton is ütköznek az uniós szabályozással - közölte a Világgazdaság.
MTI
Az OMV ismét hetek óta nem termel kőolajat Líbiában a feszült belpolitikai helyzet miatt. David Davies, az osztrák olaj- és gázipari cég pénzügyi vezetője a Dow Jones hírügynökségnek kedden azt mondta, hogy a cég átlagosan napi körülbelül 32 ezer hordó kőolajat termelt Líbiában, most azonban hetek óta már semennyit.
MTI
Marc Barros 2004-ben az egyik társalapítója volt a Contour nevű cégnek, mely kéz nélkül is kezelhető kamerák kifejlesztésén dolgozott. A cég pénzügyi helyzete nem volt éppen a legrózsásabb, Barros előtt két választás állt: vagy megválik 2 millió dollárért a cágben lévő részesedésétől, és megmenekül a vállalat, vagy kirúg egy csomó dolgozót és a vállalat minden bizonnyal elbukik. Az első opciót választotta, ám ez azzal is járt, hogy távoznia kellett a cégtől.
hvg.hu
Szűk sávban mozgott a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedden: az eurót reggel 297,11 forinton jegyezték, délelőtt tízre 296,82 forintra csökkent a jegyzés, délután viszont 297,22 forintra emelkedett.
MTI
Már elkészült a BKV új működési modellje, amely alapján két cégre bontanák a most 12 ezer munkavállalót alkalmazó fővárosi társaságot – mondta a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az InfoRádió műsorában.
hvg.hu
A kormány egyetértésével és támogatásával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szorgalmazza a mélyművelésű szénbányák újbóli megnyitását, a kinyert szén 21. századi, tisztaszén-technológia alapján történő ipari és háztartási felhasználását – jelentette ki Riz Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei közgyűlés alelnöke, fideszes országgyűlési képviselő.
MTI