Estére elfáradt a forint és egy helyben maradt
A délutáni erősödés után érdemben már nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estig a bankközi kereskedésben.
A délutáni erősödés után érdemben már nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estig a bankközi kereskedésben.
MTI
Kedd reggel adóellenőrök szállták meg a budaörsi Welt 2000 Kft. irodáját, ez az a cég, amit a kormány január elsejéig meg akar vásárolni, ugyanis náluk van az EU-s milliárdok pályáztatását intéző szoftver forráskódja - írja a 444.hu.
hvg.hu
Venezuelában egyre inkább gazdasági ámokfutásba torkollik a Hugo Chávez 21. századi szocialista örökségét továbbvinni szándékozó új elnök, Nicolás Maduro tevékenysége. Hatóságilag megszabott árak, áramszünetek, őrizetbe vett kiskereskedők, előrehozott karácsony - ez jellemzi ma azt az országot, amely pár évtizede még a régió legfejlettebbjének számított. A gazdaság első számú feladata megszabott: szolgálni a hatalom politikai céljait.
Nagy Gergő
A törekvő emberek szolidáris társadalmát kell megteremteni Magyarországon, és szélesíteni kell a középosztályt, amely nemcsak a jelenlegi egykulcsos adórendszerből profitáló, felső 14 százalékot jelenti - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,74 pontos, 0,91 százalékos csökkenéssel, 18 529,34 ponton zárt csütörtökön.
MTI
Az ukrajnai belpolitikai patthelyzet elhúzódása esetén nagyobb a kockázata egy valutaválságnak, mint az államcsődnek - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
MTI
Az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtott be módosító indítványokat a parlament gazdasági és informatikai bizottsága.
MTI
Görögországban az idei év első kilenc hónapjában mintegy 257 ezer háztartásban kapcsolták ki az áramot, minden tíz újrakapcsolás közül egyet pedig illegálisan végeznek el. A 27 százalékos munkanélküliséggel küszködő válság sújtotta országban egyre többen nem tudják megengedni maguknak, hogy fizessék a rezsit, ez pedig ahhoz vezet, hogy a legelesettebbeknél folyamatosan kapcsolják ki a közszolgáltatásokat. Az áramszolgáltató el akarja kerülni, hogy a legrosszabb jövedelmi helyzetben lévőket citálja bíróság elé, ám az illegális energiavételezést nem tartják fairnek a fizető ügyfelekkel szemben.
hvg.hu
További új tematikus tévécsatornákat indíthat a közmédia, ahonnan akár teljesen el is tűnhetnek a reklámok - hangzott el a mmonline.hu portál szerint a Média Korrektúra című konferencián.
hvg.hu
A korábban kötött gyűjtőszámla-szerződések záró időpontjának is 60 hónapot javasol a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, amennyiben a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka 2017. június 30-án még nem éri el ezt az időtartamot.
MTI
Öt év múlva egyensúlyba kerül a brit államháztartás a brit pénzügyminiszter csütörtöki előrejelzése szerint. George Osborne a londoni parlament alsóházában tartott szokásos év végi gazdasági helyzetértékelő és előrejelző expozéjában azt mondta, hogy a hazai össztermékhez mért államháztartási hiány idén még 6,8 százalék, jövőre 5,6 százalék lesz.
MTI
Az Európai Központi Bank (EKB) számításai szerint 1,1 százalékos GDP növekedés lesz az eurózónában 2014-ben. Ez 0,1 százalékponttal magasabb, mint a korábbi becslés - mondta el Mario Draghi az EKB elnöke csütörtökön sajtótájékoztatóján az EKB idei utolsó kamatdöntő ülése után.
MTI
Karácsony közeledtével egyre több weboldalon jelenik meg olyan összeállítás, mely arra igyekszik felhívni a figyelmünket, hogyan lehet ellenállni a kiskereskedelemben használatos trükköknek annak érdekében, hogy ne költsünk többet az üzletekben, mint amennyit szeretnénk. A Business Insider után most a MarketWatch is egy csokorba szedte ezeket a praktikákat.
hvg.hu
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megengedhetetlennek tartja, hogy a SAPS-támogatást az arra jogosultak nem vagy késve kapják meg, ezért az agrárkamara elnöke, Győrffy Balázs levélben fordult a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökéhez, Palkovics Péterhez.
MTI
Átmeneti gyengülés után délután erősödésnek indult a forint: négy órakor az eurót 301,45 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 301,74 és a szerda esti 301,86 forinttal szemben.
MTI
A Xanga-cégcsoport 8 ezer négyzetméteres debreceni üzemcsarnokának avatásán járt a nemzeti fejlesztési miniszter, aki szerint ez a 2,2 milliárd forintos beruházás, amelyet 1,1 milliárdos európai uniós támogatással valósítottak meg, visszaigazolása annak, hogy "képesek vagyunk olyan teljesítményre, ami csábító lehet az ideérkező cégeknek".
MTI
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke kezdeményezi, hogy a testület jövő kedden zárt ülésen hallgassa meg az állítólagos áfacsalások ügyében több állami szerv vezetőjét és a vádakat megfogalmazó Horváth Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársát.
MTI
Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter szerint bűncselekmény lenne az INA dolgozói, a horvát ipar és az energiastabilitás szempontjából is, ha bezárnák az INA finomítóit. A miniszter azt is jelezte: ha a Mol stratégiája a finomítók bezárása, akkor a horvát kormány nem fog megegyezni a Mollal.
MTI
Csökkenéssel nyitottak csütörtökön a vezető New York-i tőzsdeindexek. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,26 százalékkal, az S&P 500-as mutató értéke 0,19 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,05 százalékkal gyengült nyitáskor.
MTI
Az első banki reakció az ingyenes készpénzfelvételre a várakozások szerint alakult: az ominózus bank az egyéb költségtételeken annyit emelt, amivel kompenzálta a készpénzfelvétel(ek)ből származó kieső bevételt. A Sopron Bank új számlahirdetménye jövő év februárjától érvényes. Pontos ekkortól lehet majd ingyenesen készpénzt felvenni bankszámlánkról. Az új hirdetmény értelmében visszavont kedvezményeket, és szinte minden tételén emelt a pénzintézet. Most még csak óvatosan nyúltak a költségekhez, bízva abban, hogy az ügyfelek nem változtatnak bankolási szokásaikon – írja a Bankmonitor.
hvg.hu