Átverés a 300 forint/eurós Orbán-idézet?
"Az a miniszterelnök, akinek a kormányzása alatt az euró 300 forint fölé emelkedik, az nem tud kormányozni, és le kell mondania!" – mondta-e a neki tulajdonított mondatot Orbán Viktor?
"Az a miniszterelnök, akinek a kormányzása alatt az euró 300 forint fölé emelkedik, az nem tud kormányozni, és le kell mondania!" – mondta-e a neki tulajdonított mondatot Orbán Viktor?
hvg.hu
Pár fillérrel erősödött a forint a vezető devizákhoz képest szerda estére, a délutáni jegyzésekhez képest.
MTI
Az idén összesen egymilliárd forint jut a magyarság számára kiemelkedően fontos helyi, megyei, valamint nemzeti értékek, köztük a hungarikumok megóvására - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezetője, a Hungarikum Bizottság titkára a Hungarikum Sajtóklub háttérbeszélgetésén.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,12 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 18 471,81 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
MTI
Bár erősödött némileg a forint az euróval szemben szerda délutánra Martonyi János pozsonyi sajtótájékoztatója után, devizakereskedők szerint a 305 forintos szint a kamatdöntésig "középárfolyamnak" mondható.
MTI
Lassan, de biztosan növekszik a közép-európai uniós tagállamokban a munkanélküliek száma, az eddig gazdasági éllovasnak számító Szlovákiában is emelkedésnek indult a mutató.
hvg.hu
A korábban benyújtott javaslathoz képest további 10 milliárd forinttal emelné az idei költségvetés kiadási főösszegét és hiányát a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának módosító javaslata.
MTI
A Bloomberg a pápaválasztás kapcsán összeszedte, hogy pontosan mi is a Vatikán – számokban. Adatok a világ legrégebbi "multinacionális cégéről".
hvg.hu
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint nincs ok arra, hogy a jegybank változtasson a kamatcsökkentések eddigi óvatos jellegén. Balog Ádám a Dow Jones hírügynökségnek szerdán azt mondta, az óvatos és fokozatos kamatcsökkentések eddig sikeresnek bizonyultak.
MTI
Nagy érdeklődés mellett került sor 2013. március 12-én a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), Mongólia budapesti nagykövetsége és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által szervezett magyar-mongol üzleti fórumra Budapesten - közölte az NGM.
hvg.hu
Nem a levegőbe ígérget a kormány, tovább bővül a rezsicsökkentett közszolgáltatások köre, július 1-jétől a víz-, csatornaszolgáltatásért és szemétszállításért kell kevesebbet fizetni. A víziközmű-szolgáltatások díját ráadásul 2014 október közepéig befagyasztják, vagyis pont az őszi önkormányzati választások után vizsgálnák majd csak felül a díjakat.
hvg.hu
Az MSZP aláírásgyűjtést indít az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentése érdekében - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök, az MSZP országos elnökségének szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
MTI
Megjöttek az első céges energiaszámlák, és – bár a kormány azt hangoztatta, hogy a rezsicsökkentésnek csak nyertesei lesznek –, a kis- és közepes vállalkozások jócskán többet fizetnek az áramért idén, mint tavaly. A lakossági rezsicsökkentést ők fizetik meg, a költséget pedig áthárítják.
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 96,28 pontos nyitás után tovább süllyedt szerdán kora délutánig.
MTI
A monetáris tanács négy külső tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére Simor András elnökségének utolsó kamatdöntő ülésén.
MTI
Magyarországi pénzintézetek osztrák anyabankjai szerint nem kell kétségbeesni Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijelentéseitől, amelyekben a magyar bankrendszeren belüli magyar tulajdonhányad növelését nevezte kívánatosnak. Az osztrák bankok szerint kevés konkrétum hangzott el, ráadásul a miniszterelnök már korábban is beszélt erről.
MTI
Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdán terjesztett törvényjavaslatot a parlament elé a rezsicsökkentés végrehajtásáról. A törvény július 1-jén lépne hatályba.
MTI
A magas árfolyam következményei mind a költségvetésben, mind a hiányban megjelennek. Ez alapján nyilvánvaló, hogy teljesen értelmetlen volt felélni és az ablakon kidobni a 3000 milliárd forintos nyugdíjvagyont – közölte a Demokratikus Koalíció poltikusa, Varju László.
MTI
Mindössze 0,5-0,6 százalékkal emelné a lakossági gáz- és áramárat, ha az energiaszolgáltatók beépíthetnék a rendszerhasználati díjba a januárban bevezetett különadókat. A kormány által botrányosnak ítélt bírósági döntés 9,5 százalékra mérsékelné az eredetileg 10 százalékos rezsicsökkentést.
hvg.hu
Orbán keddi kijelentései, melyek szerint a kkv-szektornak is lehetővé tenné a kormány a devizahitele forintosítását, erősítették azon piaci szereplők nézeteit, akik úgy vélik, a kormány gyengítené a forintot.
hvg.hu