Tovább emelkedett a Tisza vízszintje, ismét működni kezdett a Tiszalöki Vízerőmű
Valamivel több mint két hónapig nem üzemelt.
Valamivel több mint két hónapig nem üzemelt.
HVG
Alig várják, mégis keveslik az árrésstop kivezetését a zöldségtermelők. Áfacsökkentésre is szükség lenne a Délkertész szerint.
HVG
Az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak – meglepően sokan vannak ezen a véleményen.
HVG
Hiába jut több pénz az oktatásra, ez még a válságból való kilábalásra sem lesz elég – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
HVG
Több mint kétszeresére nőtt az utóbbi évtizedekben a nyári vízhiány a Balatonnál, miközben a tóra és vízgyűjtőjére lehullott csapadék nem sokkal lett több. Ez az egyre gyakrabban előforduló negatív vízmérleg évek során összeadódik, most is ezt látjuk.
HVG
Kisebb mezőgazdasági visszaesésre számított a kormány is, de a pénzügyminiszter szerint tartható az idei növekedési terv.
HVG
Részletesen átnéztük, melyik tételen mennyit spórolna a kormány az új költségvetésben, és mire jut több pénz.
A legfrissebb adatok szerint az egészségügyben a közvetlen lakossági magánköltések 2025-ben már meghaladták az 550 milliárd forintot. Mit kapunk a pénzünkért? Mire kellene többet - és van-e, amire kevesebbet kellene költenünk? Egyáltalán: látszik már, hogy az új kormány elképzelései szerint hol van a magánegészségügy helye? A Közös Költség podcastben Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre. A hitelintézet informatikai és digitalizációs feladataiért a kormányzati informatikai rendszert üzemeltető DMÜ előző vezetője felel majd.
HVG
A Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy a jövő évi büdzsé egy átverés, senki nem azt kapja, amit a választások előtt megígértek neki.
MTI
A magas benzin- és a dízelárakat a választók rendre le szokták verni az aktuális kormányzó párton. Az olcsóságot ígérő Donald Trump a mostani árakat legnagyobbrészt annak köszönheti, hogy tavasz elején támadást indított Irán ellen.
HVG
A következő hónapokban legalább fél tucat olyan térsége lesz az országnak, ahol a vonatforgalom az eddigieknél is lassabb lesz. Igaz, az optimisták örülhetnek, hogy a Baross Gábor vasútfejlesztési terv ígérete szerint tíz év múlva robogni fognak a szerelvények.
Az operatív lízing egyre személyre szabottabb megoldásokat kínál, miközben hatékonysága is folyamatosan javul. Magyarországon jelenleg mintegy 800 ezer cégautó közlekedik az utakon, amelyek közül körülbelül 100-120 ezer járművet flottakezelők üzemeltetnek. Fatér Gyula, a Merkantil Bank elnök-vezérigazgatója szerint a piac jelentős növekedés előtt áll, és a következő években számottevően emelkedhet az operatív lízinget választó ügyfelek száma. Bár a szegmensben jelentős fejlődési potenciál rejlik, az elmúlt években inkább stagnálás volt jellemző. A téma aktualitását adja, hogy a Merkantil Bank szeptember 14-én lezárta a kizárólag operatív lízinggel és flottakezeléssel foglalkozó, holland hátterű Business Lease magyarországi vállalatának felvásárlását.
Merkantil Bank Zrt.
A Fidesz programjának vége, indul a Tiszáé – az őrségváltás az internetes keresésekben is látványos.
HVG
A probléma elhárításán már dolgoznak.
HVG
Október 28-án elindult a Wekerle Plusz hitel, amelyik az Otthon Start helyébe lép. Új lakásra továbbra is legfeljebb 3 százalék a fix kamat, használt lakásra viszont már 5 százalék, és csak 45 éves korig igényelhető. A BiztosDöntés.hu szakértői kiszámolták, mennyibe kerül, és megmutatják, mik a legfontosabb szabályai. Várhatóan napokon belül a legtöbb banknál már igényelhető lesz az új hitel. November 15-ig azonban még az Otthon Startért érdemes hajrázni, mert sokat lehet vele spórolni.
Biztos Döntés
A kormány tájékoztatása szerint tizenegy év alatt 1408 milliárd forintnyi támogatási igazolást adtak ki a sport-tao rendszerében, jövőre viszont megszüntetik a sport-tao rendszerét, helyette közvetlen költségvetési támogatást juttatnak a sportszervezeteknek.
HVG
HVG
MTI
A községekben viszont csak visszafogott volt a növekedés.
HVG
Visszafogottabb várakozásokat tükröz az októberi Beszerzési Menedzser Index, de a szakemberek még mindig növekedéssel számolnak.
HVG