Bajba került a görög statisztikai hivatal két dolgozója

Ügyészek kezdeményeztek vizsgálatot kedden a görög statisztikai hivatal vezetője és két munkatársa ellen, mert szerintük szándékosan a valódinál nagyobbnak tüntették fel a 2009-es görög államháztartási deficitet, azaz a ténylegesnél rosszabbnak az ország gazdasági helyzetét.





Főleg a pénzügyi papírok húzták le az európai tőzsdeindexeket

Nagyrészt leadták hétfői nyereségüket kedden a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,01 százalékkal hátrált, 1166,40 ponton végzett, 2,86 százalékkal az év végi értéke fölött.


Európai Bíróság döntött a Bud-Budweiser névvitában

Újabb fejezet zárult le a cseh Budweiser és az amerikai Anheuser-Busch (AB) közötti névhasználati vitában: az amerikai cég ezentúl kizárólagosan használhatja a "Bud" elnevezést az Európai Unióban forgalmazott Budweiser sörökre. Erről döntött kedden az Európai Bíróság.


294 forint felett jegyzik az eurót, gyengült a forint

A nemzetközi keresztárfolyamokkal párhuzamosan gyengült kedden a forint a legfontosabb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az eurót 294,14 forinton jegyezték nem sokkal háromnegyed hat előtt. Kora reggel még valamivel 293 forint alatt volt a közös európai fizetőeszköz.


Az IMF ultimátumot intézett Romániához

Románia április végéig kapott haladékot, hogy elindítsa azoknak a veszteségesen működő állami vállalatoknak a privatizálását, amelyeknek az eladását a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás keretében vállalt - derült ki Varujan Vosganian román pénzügyminiszter keddi nyilatkozatából.


Nagyot zuhant zárásra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 452,93 pontos, 2,30 százalékos csökkenéssel, 19 211,19 ponton zárt kedden.



A feltörekvő piacok vonzzák a magántőkét

Ázsia, Latin-Amerika és Afrika feltörekvő országaiban az idén tovább nő a magántőke beáramlása a fejlett országok rovására - állapította meg kedden ismertetett elemzésében az IIF nemzetközi bankszövetség. A világ vezető bankjait tömörítő szervezet egyebek mellett arra alapozza véleményét, hogy a fejlett országokban lanyha a növekedés, és alacsonyak a kamatok.


Itt megtudja, melyik a legolcsóbb mobilpercdíj

Az összes nagy mobilszolgáltató olyan drágán adja a perceket, mintha aranyból lenne minden alkatrész minden bázisállomáson. Ha jobban szétnézünk, akkor azonban akadhat olyan tarifa, mely telefonálási szokásainknak a legjobban megfelel.



Küszöbön a kínai hátraarc

Ha valamiből, hát a jelenlegi kínai szuperszmogból a birodalom méretű gazdaság irányítóinak értenie kell - írja a Mol szakembereinek gondolatait gyűjtő guruló hordó blog. Az szerintük sem várható, hogy a kínai füstokádás végleg megszűnjön, de a Pekingben és a fejlett nagyvárosokban mért, az egészségügyi határértéket akár 500-szorosan meghaladó füsttel valamit kezdeni kell. Fura vagy sem, segíthet a korommentesítés is.


Indulhat az uniós pénzügyi tranzakciós adó

Zöld jelzést adtak keddi tanácskozásukon az Európai Unió pénzügyminiszterei az Európai Bizottság által kezdeményezett, uniós, de végül mindössze 11 ország úgynevezett megerősített együttműködésében megvalósuló pénzügyi tranzakciós adónak (financial transaction tax, FTT).


Az izraeli kreativitás veri a világot

Az alig 7,1 millió lakosú Izraelben, amely nem rendelkezik természeti kincsekkel, területének felét sivatag borítja és folyamatosan hadiállapotban van, az Egyesült Államokat és Kínát leszámítva a legtöbb induló technológiai vállalkozás - ún. start-up cég - születik. Az amerikai technológiai tőzsdén (NASDAQ) több izraeli cég van bejegyezve, mint amennyi dél-koreai, japán, szingapúri és európai együttvéve.


Szinte mozdulatlanul nyitottak az amerikai tőzsdeindexek

Alig mozdultak az indexek a kereskedés elején az amerikai értékpapírpiacokon kedden. A kereskedés első perceiben a DJIA-30 index 0,06 százalék, az S&P 500 index 0,01 százalék, a Nasdaq Composite 0,07 százalék emelkedést mutatott.


NGM: teljesülhetett a tavalyi hiány

Az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya 2012-ben 607,5 milliárd forint volt, a GDP 2,1 százaléka, ami kisebb a 671,9 milliárd forintos módosított előirányzatnál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden. A pénzforgalmi deficit 2011-ben 1741,6 milliárd forintot tett ki.


Euróövezet: közösen erősítene Merkel és Hollande

Németország és Franciaország közös javaslatokat terjeszt elő májusban az euróövezet megerősítésére - jelentette be kedden Angela Merkel Berlinben. A német kancellár a német-francia minisztertanács ülése után Francois Hollande francia elnökkel tartott sajtótájékoztatón azt ígérte: a versenyképesség javítására és a munkaerő-piaci harmonizációra vonatkozó javaslatok kidolgozásába bevonják a szociális partnereket.


Csak patikában engednék e-cigi árusítást

Az elektromos cigaretta piacának szabályozására készül az Európai Bizottság, a tervek szerint a termékek többségét csak gyógyszertárban lehet majd árusítani - írta kedden a Berliner Zeitung.