A Mol-csoport veszélyeztetett érdekeltségei
Egyiptomi szénhidrogén-kitermelése felfüggesztésénél nagyobb gondot okozhatna a Molnak az arab válság tovaterjedése Szíriára és Irakra, ám ottani tevékenységeinek feladása sem rengetné meg a céget.
Egyiptomi szénhidrogén-kitermelése felfüggesztésénél nagyobb gondot okozhatna a Molnak az arab válság tovaterjedése Szíriára és Irakra, ám ottani tevékenységeinek feladása sem rengetné meg a céget.
Csabai Károly
Aggasztó méreteket ölt a fiatalok munkanélkülisége az EU-ban.
HVG
A német statisztikai hivatal kedden közölt előzetes becslése szerint 0,4 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) Németországban 2010 utolsó negyedévében az egy negyedévvel korábbihoz képest.
MTI
Vegyesen alakultak a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden, elsősorban az befolyásolta a befektetők hangulatát, hogy Kínában tovább nőtt az infláció januárban az élelmiszerek drágulása miatt.
MTI
A Népszabadság keddi számában azt írja: több tucat feltaláló és találmány került veszélybe, mivel 2010-ben befagyasztották az innovációs alap pályázati pénzeinek kifizetéseit.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Azok az adózók, akik fizetési kötelezettségeiket valamilyen méltányolható gazdasági vagy személyes okból nem, vagy csak részben tudják teljesíteni, fizetési kedvezményt kérhetnek az adóhatóságtól.
MTI
A Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) vesztesége 2010-ben 1,134 milliárd forint volt, ami jelentős javulás a 2009. évi 9,192 milliárd forint veszteséghez képest - jelentette a Mol-csoporthoz tartozó társaság a BÉT honlapján kedden közzétett nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben.
MTI
Kedden vegyesen kezdhetik a kereskedést a fontosabb nyugat-európai tőzsdemutatók, a hétfői záráshoz képest nem várható nagy elmozdulás. Elemzők szerint a piac várakozó állásponton van, várja az euróövezet adósságválságával kapcsolatos fejleményeket.
MTI
Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa a Klubrádió hétfői Megbeszéljük című műsorában úgy vélekedett, a kormánynak nincs programja, és Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben azért nem beszélt konkrétumokról, mert nincs miről.
Klubrádió
A Népszava keddi számában azt írja, a gyáli Virág Ibolya elveszítheti a házát, de a törlesztőrészleteket akkor is fizetnie kell. A nő számára hétfőn derült ki, hogy nem kerül az utcára, mert felfüggesztették a háza árverését.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Tartotta árfolyamát a forint kedden kora reggel a nemzetközi bankközi piacon valamennyi fontosabb devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 271,69 forinton jegyeztek a hétfő esti 271,42 forint után.
MTI
A vállalatok 88 százaléka foglalkoztat frissdiplomást, 66 százalékuk egy-három pályakezdő munkavállalót; a cégek elsősorban magas szintű szakmai ismereteket és magabiztos nyelvtudást várnak el – többek között ez derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) kutatásából, amellyel hallgatóinak diploma utáni elhelyezkedését vizsgálta.
MTI
A Mol csoport árbevétele 29 százalékkal 4 330,4 milliárd forintra, a nettó nyeresége pedig 6 százalékkal 100,8 milliárd forintra nőtt 2010-ben - közölte a társaság kedden a BÉT honlapján a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. Speciális tételek nélkül a nyereség 177,6 milliárd forint volt, szemben az előző évi 46,7 milliárd forinttal.
MTI
A Független Hírügynökség a Magyar Nemzetre hivatkozva azt írja: a pécsi önkormányzat tárgyalásokat kezdett arról, hogy ismét városi tulajdonba venné az 1990-ben kiürített pécsi magasházat.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Már csak a keddi nap maradt arra, hogy ki-ki eldöntse, az adóhatósággal akarja-e elkészíttetni az idén szja-bevallását az egyszerűsített bevallás keretében. A határidő jogvesztő hatályú.
MTI
A Napi Gazdaság keddi számában azt írja, az ország egyre több városában és térségében kerül napirendre a helyi valuta bevezetése.
MTI
Felszámolás alá került a kilencvenes években létrejött vásárlói klub, a Promo-Indra Consorcio (PI), a károsultak feljelentése alapján a rendőrség csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomoz - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
MTI
A Világgazdaság információi szerint összesen 11 milliárd, munkahelyenként közel 6 millió forint állami támogatást kap készpénzben az Audi.
MTI
A miniszterelnök szóvivője szerint komoly együttműködésre van szükség a gazdasági élet szereplőivel, egyesületeikkel és az érdekképviseleti szervezetekkel.
MTI
Az Európai Bizottság javaslatának megfelelően 500 milliárd eurós lesz az euróövezetet védő, Európai Stabilitási Mechanizmusnak (ESM) nevezett tartós hitelkeret - közölte hétfő este Brüsszelben Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróval fizető 17 ország pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke.
MTI