Egis: a vártnál nagyobb növekedés a nyugati kivitelben

Az Egis Gyógyszergyár nyugati késztermék és hatóanyag kivitele a vártnál sokkal jobban alakult az üzleti év első negyedévében, ezért a relációra vonatkozó éves prognózisát megemelte a cég, a teljes forgalomra azonban nem módosul az előrejelzés, éves szinten továbbra is 7-8 százalékos forgalombővülést vár az Egis, forintban számolva.


Gyorsabban építik az Észak-Dél Energiafolyosót

Megalakult szerdán az "Észak-Déli Összeköttetések Közép-Kelet Európában Magas Szintű Munkacsoportja", amelynek legfőbb feladata az észak-déli energiafolyosó földgáz, kőolaj és villamos energia projektjeinek felgyorsítása – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön.




Esik a BUX, zuhan az OTP

Úgy tűnik vége az év elején indult tőzsdei áremelkedésnek: csütörtök délelőtt masszív esés indult a tőzsdéken.


Magyarország visszavonta a német sertéshúst letiltó dioxin-rendeletet

Az országos főállatorvos visszavonta a dioxin-rendeletet azzal az indokkal, hogy a német hatóságok képesek kiszűrni és megakadályozni a szennyezett termékek forgalomba hozatalát, illetve azért, mert az eddigi vizsgálatok alapján nem találtak dioxinnal szennyezett élelmiszert a magyar piacon.


Az áttörés éve jöhet a lízingpiacon

A szektorra kivetett különadó és a gazdasági helyzet miatt valószínűleg 2010-ben is veszteséges volt a lízingszektor, Dunavölgyi Mária, a Lízingszövetség elnöke azonban az idén már javuló kilátásokkal és azzal számol, hogy 2011 az áttörés éve lehet a szektor számára.



Gyengült a forint, 272 felett az euró

Gyengült a forint csütörtök reggel: az eurót délelőtt fél tízkor 272,85 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 270,26 forint után.



A magyar kormány nem fog késni a hamburgeradóval

A kormány tartja magát a reformprogram elfogadásának eredeti menetrendjéhez – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), reagálva az index.hu csütörtöki információira, miszerint a meghirdetett forgatókönyvhöz képest egy-két hetes csúszással készülne el a csomag.


Jelentősen drágulhat a kenyér

A gabona és a liszt árának emelkedése miatt jelentősen drágulhat a kenyér a következő hetekben, szakértők szerint akár 400 forintra is felmehet egy kiló fehér kenyér ára.


Veszteségben az ázsiai tőzsdék többsége

Az ázsiai tőzsdék többsége veszteségbe csúszott csütörtökön a globális tőzsdei profitkivételi hullámban, ami a Wall Street több mint egy hetes folyamatos árfolyam emelkedésének megtorpanásával kezdődött.



Gyengült nyitáskor a BUX, fordulatot várnak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,92 pontos csökkenéssel, 22 600,32 ponton nyitott csütörtökön. Az index a szerdai záró értékéhez képest 0,10 százalékkal gyengült.


Megtorpanhat a magyar gazdasági fellendülés

Ha a forint tovább erősödik, nagy bajba kerülhetnek a döntően exportra termelő cégek. A megkérdezett vállalatvezetők szerint már most vannak jelei, hogy az elmúlt év második felében kezdődött kilábalás megtorpanhat, veszélybe kerülhetnek a beruházások és a munkahelyteremtés is – olvasható a Napi Gazdaságban.


Robbannak az árupiacok: retteghetünk az inflációtól?

Az elmúlt hónapokban a befektetők elkezdtek rettegni a gyorsuló inflációtól, ami a jegybankokat kamatemelésre kényszerítheti, a tőzsdék szárnyalását megakaszthatja, sőt akár egy világméretű pénzpiaci válságot is kirobbanthat.




Feljelentés a pécsi buszügyben

Komáromi István, a Mecsekbusz Kft. ügyvezetője Tóth Bertalan, Pécs volt alpolgármestere és a szintén szocialista Kőhegyi István volt országgyűlési képviselő ellen tett hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőfeljelentést.