Ébredezik a tetszhalott magyar ingatlanpiac

A magyar üzleti ingatlanpiac tavaly igen szerény forgalmat produkált, s így nem csoda, hogy idén ennek többszörösét várják a fejlesztők. A Colliers International jelentése szerint már mutatkozik némi friss érdeklődés magyar befektetési lehetőségek iránt.


Csökken az euró bevezetésének támogatottsága Csehországban

A STEM, prágai közvélemény-kutató intézet januári országos felméréséből kiderült: Csehországban jelenleg csak a lakosság 22 százaléka támogatja az euró bevezetését, ami 2005 óta - amikor a kérdést elkezdték figyelni - a legalacsonyabb arány.





Feltörekvő piacok: milyen hatása lesz az egyiptomi zavargásoknak?

Bár hétfő estére javult valamelyest a hangulat, az egyiptomi zavargások miatti bizonytalanság továbbra is nyomás alatt tartja a feltörekvő piaci eszközöket. Az észak-afrikai országban jelen lévő vállalatok felülvizsgálják működésüket, az elemzők a lehetséges forgatókönyvek esélyeit latolgatják.





Hajdú-bihari Napló: súlyos ára lenne Lázár törvénymódosításának

A Hajdú-bihari Napló azt írja: akár harmadával is megemelkedhetne a távhőszolgáltatás díja, ha az Országgyűlés elfogadná a Lázár János Fidesz frakcióvezető által nemrégiben benyújtott törvénymódosítást, s az eddigi 15 helyett 25 százalékkal csökkennének a kötelező áramátvételi árak (KÁT).


A BÉT forgalma kissé élénkült januárban

Az év első hónapjában kissé élénkült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma a nagyon gyenge december után, a korábbi hónapok átlagától azonban elmaradt a havi adásvétel értéke.


Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,31 pontos emelkedéssel, 22 825,66 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,51 százalékkal erősödött.



Az Adó- és Vámértesítő lesz a NAV közlönye

Az Adó- és Vámértesítő lesz a közlönye az összevont Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a korábbi, Adó és Ellenőrzési Értesítő helyett. Az előbbi szerkesztését és tartalmát utasításban szabályozta a hivatal elnöke, a jogszabály a legutóbbi Hivatalos Értesítőben jelent meg.



Tartotta magát a forint reggel

Tartotta árfolyamát a forint kedden kora reggel a nemzetközi bankközi piacon valamennyi fontosabb devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 272,98 forinton jegyeztek a hétfő esti 272,67 forint után.



Nyugdíj: sokaknak kell adatot egyeztetniük

A Magyar Nemzet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetőjével készült interjújára hivatkozva azt írja: a magánnyugdíjpénztárak tévesen nyilvántartott adatai miatt tömegesen lehetnek olyanok, akik visszaléptek ugyan az állami rendszerbe, de a remélt hozamokhoz mégis csak nagy nehézségek árán juthatnak majd hozzá.


Napi Gazdaság: eltűnhet sok vasútvonal?

A Napi Gazdaság keddi számában azt írja: pontos választ nem adott a szaktárca arra, hogy a jelenlegi 7.200 kilométer vasúti pályából hova lesz 1.200 kilométer, miután az Új Széchenyi terv 6.000 kilométerrel számol.


Szíria lehet a következő

Az International Business Times szerint az arab világban futótűzként terjedő forradalmi láz akár Szíriára is átterjedhet. Bár Szíria gazdasági helyzete jóval kedvezőbb Egyiptoménál, a két ország politikai berendezkedése közt vészjóslóan sok a hasonlóság.