Orbán: az állam nem utal több pénzt a magánnyugdíjpénztárakba

Az állam többé nem utal át pénzt a magánnyugdíjpénztárakba - mondta az RTL Híradójának adott keddi exkluzív interjújában a miniszterelnök. Elmondta azt is, hogy mihamarabb meg akarják teremteni az állami nyugdíjkasszába történő visszatérés feltételeit. A visszalépőket semmilyen kár nem érheti, ezt garantálja a kormány. Korábban a magánnyugdíjkasszákat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség közölte: nyoma sincs annak, hogy a pénztártagokat az állam később bármi módon kompenzálná a nyugdíjcélú megtakarítások központi költségvetési átirányításáért.



A Magyar Telekom fizeti a távközlési szektor különadójának felét

Várhatóan a Magyar Telekomnak kell befizetnie a távközlési iparág összesen 61 milliárd forintra becsült különadójának közel felét - közölte a társaság. Hozzáteszik, hogy ez a jelentős összeg nagymértékben szűkíti a vállalat Magyarországon felhasználható forrásait.



Jól alakult a nyári szezon Ferihegyen

A nyári idényben, 2010 július-augusztus-szeptemberben 2,4 millió utas fordult meg a Ferihegyi repülőtéren, annyi, mint a 2007. évi csúcsidényben - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kedden.



Nem lendítette fel a válság a bérelhető informatika piacát

A magyar cégek közül kevesen tartanak lépést a világgal a bérelhető informatikai szolgáltatások piacán, pedig egy kisebb vállalat évi hat-nyolcszázezer forintot, egy nagyobb cég pedig akár évi 18-20 millió forintot is megtakaríthat – derült ki egy keddi sajtótájékoztatón.


Tíz magyar a legjobban fejlődő cégek között

A Deloitte immár 11. alkalommal hirdette meg „Technology Fast 50” versenyét, amely minden évben Közép-Európa ötven leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatát rangsorolja. A rangsorban tíz különböző ország képviselteti magát, az ötvenes listára idén 10 magyar vállalkozás került fel. A helyezettek között továbbra is a szoftveripari cégek vannak jelen a legnagyobb számban.


A bérleti díjak látványos emelkedésére számít az Orco

A Váci1 üzletházban jelenleg 50 euró az átlagos négyzetméterenkénti és havonkénti bérleti díj, de ez fél éven belül 200 euró lesz, ami még mindig csak ötöde a Párizs belvárosában elkért díjnak - mondta a budapesti üzletház bokréta avató ünnepségén tartott sajtótájékoztatón Jean-Francois Ott, a fejlesztő Orco Property Group vezérigazgatója kedden.




Szerkezetkész az M43-as autópálya Tisza-hídja

Hordógurítással ünnepelték meg kedden, hogy szerkezetkész az M43-as autópálya Móra Ferencről elnevezett Tisza-hídja, a mintegy 660 méter hosszú, 30 méter széles átkelőt 2011 első felétől használhatják majd az autósok.


Gyengült a forint délután

A dollár erősödése és a kínai kamatemelés nyomán kialakult kedvezőtlenebb piaci hangulatra reagált így a forint.


Megújuló energia: hamarosan kész a cselekvési terv

November végéig nyújtja be a kormány az Európai Unióhoz a megújuló energiáról szóló Nemzeti Cselekvési Tervet - közölte Szerdahelyi György, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) osztályvezetője kedden az Energy E-PR Kommunikációs és Tanácsadó Kft. által szervezett konferencián.



A román kormány adócsökkentésről tárgyal az IMF-el

A román kormány adócsökkentési javaslatot terjesztett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elé, amelynek romániai küldöttségével a kabinet a következő napokban folytat tárgyalásokat a tervezett intézkedések gyakorlatba ültetésének lehetőségeiről.


Leálláspontok

Mindig készen állunk arra, hogy egy tagországnak segítséget nyújtsunk – mondta a HVG-nek John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese. A magyar kormány azonban továbbra sem számít a szervezet olcsó kölcsöneire.




Bérkalkulátor: mivel számolhat 2011-ben?

A hétvégén benyújtott törvénytervezetben szereplő számok alapján jövőre valószínűleg 77 ezer forint lesz a minimálbér, lesz 16 százalékos szja, csökken az adójóváírás és két éven belül megszűnik a szuperbruttó. De mennyi marad a zsebünkben, ha életbe lépnek a 2011-es adóváltozások?