Védővám van, de háború nem lesz az USA és Kína között

"Nem lesz kereskedelmi háború az Egyesült Államok és Kína között"- jelentette ki Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter azután, hogy az USA képviselőháza csütörtökön megszavazta a Kína elleni védővámokat, ezzel tiltakozván a jen alulértékelése miatt.


Nem takarékosabb a kormány - Nőtt a hiány

A kormányzati szektor 2010. I. félévi hiánya 711 milliárd forint volt, a GDP 5,4%-a; 2009 azonos időszakához képest 151 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,0 százalékponttal magasabb, ami a bevételek csökkenésének és a kiadások növekedésének eredőjeként alakult ki – közölte a KSH.


Tőzsde: Ázsia jól zárt, Európa és Amerika emelkedhet

Többnyire erősödtek a vezető tőzsdemutatók Ázsiában, elsősorban amiatt, hogy a kínai feldolgozóipar a vártnál jobban teljesített szeptemberben, jelezvén, hogy a világ második legnagyobb gazdasága mégsem lassul olyan ütemben, mint amire korábban számítottak.


Buszos vállalkozót keres Tapolca

Tapolca Város Önkormányzata közszolgáltatási szerződés keretében, 6 évre, vállalkozóval kívánja ellátni a helyi, autóbuszos menetrend szerinti személyszállítást - a pályázati felhívás a legutóbbi Hivatalos Értesítőben jelent meg.


A bankadó miatt külföldre menekíthetik a nagyvállalati hiteleket?

A bankok és a nagyvállalatok körében már felmerült a gondolat, hogy a bankadó összegének csökkentése érdekében − a hasonló különadóval nem rendelkező − szomszédos uniós országok pénzintézetei vehetnék át a magyar vállalati finanszírozás egy részét – mondta a hvg.hu-nak Szolnoki Béla, a BDO Magyarország adótanácsadó partnere. A bankadó első részletét csütörtök éjfélig kellett befizetniük az érintett pénzintézeteknek, és a befolyt összegeket ma összesítik.


Erősödött a forint kora reggel

Kissé erősödött a forint pénteken kora reggel. A nemzetközi devizapiacon röviddel hét óra előtt egy euró 275,94 forint volt, a csütörtök délutáni 276,70 forint után.



Varga Mihály szegedi gondolatai

A közgazdászok szegedi vándorgyűlésén felszólaló Varga Mihály kifejtette: a kormány rádöbbent, hogy a 3 százaléknál nagyobb deficitnek súlyosabb következményei lennének, mint a 3 százalék alatti hiánynak. „Az esetleges uniós szankciók, a pénzpiaci bizalmatlanság miatt megugró kamatterhek többet ártanának, mint amennyire megkönnyítené az életet, ha az Orbán-kormány is a következő generációk jövedelmét csapolná meg, mint ahogy elődei tették”- fejtegette.



Szemrebbenés nélkül hazudnak a cégbíróságon

Tavaly szeptemberben léptek hatályba az új csődjogi szabályok azzal a céllal, hogy segédkezet nyújtsanak az átmeneti fizetési nehézségekkel küszködő vállalkozásoknak, kivédjék a felszámolást, elősegítsék a csődegyezséget. Évente mindössze egy-két, a cég megmentésére irányuló csődeljárást regisztráltak. A Pest Megyei Bíróság adatai szerint az új szabályozás – legalábbis eddig – nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.




A lobbizás átfogó szabályozását sürgeti a Transparency International

A közhatalmi döntéshozatal, így a jogalkotás átláthatósága és hatékonysága érdekében a Transparency International Magyarország (TI) javasolja a lobbizás átfogó szabályozását, valamint a jogszabályok előkészítése során keletkezett hatástanulmányok teljes körű nyilvánosságra hozatalát – tartalmazza a nemzetközi szervezet közleménye.


Uniós eljárás indul ellenünk is a megújuló energiaforrások miatt

Figyelmeztető levelet küld az Európai Bizottság több uniós tagállamnak, köztük Magyarországnak, mert a meghosszabbított határidőre sem küldték meg Brüsszelbe a megújuló energiával kapcsolatos nemzeti cselekvési tervet - közölte csütörtökön az uniós végrehajtó testület szóvivője. A levél az úgynevezett uniós jogsértési eljárás első lépcsőjének számít.



Magyar nemesítésű energianád készül betörni a piacra

Az ország gázszükségletének egy részét kiváltó, a magyar munkaerő-, és energiapiacot, valamint az agráriumot is jelentősen érintő országos energianád-termelőrendszer kiépítését tervezi a Nád MPS-H Kft., erről előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a kormány képviselőivel – nyilatkozta Kiss Gábor, a cég ügyvezetője.