A vártnál kisebb inflációt mért a KSH augusztusban

A fogyasztói árak augusztusban 0,6 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.



Péntek reggelre stabilizálódott a forint

Pénteken kora reggel stabilizálódott a forint árfolyama a nemzetközi devizakereskedelemben a csütörtöki erősödés után. Kereskedők szerint pénteken tovább erősödhet a forint, mert kedvező fogadtatásra talált a csütörtöki államkötvény aukció, és a nemzetközi piacokon javult a hangulat.


Erősödött a forint estére

Erősödött a forint csütörtök estére a reggeli és délutáni szinthez képest is az euróhoz és a svájci frankhoz viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon.


PSZÁF-bírság a CIB és az Erste Banknak

Több bírságot is kirótt a CIB Bankra és az Erste Bankra az ügyfélpanaszok nyomán lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárásai után a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF); a határozatok korábban születtek, de csak a napokban hozták nyilvánosságra azokat.


Több mint 60 magyar cég a régió 500-as listáján

A magyar vállalatok régiós összehasonlításban nem teljesítettek rosszul a tavalyi válságos évben az árbevételt tekintve, e mutató alapján a hazai cégek esetében jellemzően kisebb volt a visszaesés a régiós átlagnál - áll a Deloitte csütörtökön ismertetett felmérésében, amit a régió 500 legnagyobb vállalatáról készített.


Nyolcpontos javaslatcsomag a lakáshitelesek megsegítésére

Nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoztak ki fideszes képviselők a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére: megtiltanák például az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét.


Alig mozdult a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 23297,66 ponton zárt csütörtökön.


Erősödött a forint délutánra

Korrigált az előző napi veszteségeiből a forint csütörtökön: az eurót délután négy órakor 284,90 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben. Szerdán délután négy órakor 287,40 forint volt a jegyzés. Szerdán az árfolyam 287,60 és 289,50 forint között mozgott.


Nyolc százalékkal híztak a magyar biztosítók

Az első félévben 8 százalékkal 442 milliárd forintra növekedett a biztosítók díjbevétele az egy évvel korábbihoz képest, a növekedés az életbiztosításokból származott − közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).


IfW: rekordnövekedés a német gazdaságban

Felfelé módosította Németország idén várható gazdasági növekedésének ütemét a kieli IfW világgazdasági kutató intézet: az idén 3,4 százalékos növekedésre számítanak a korábban jelzett 2,1 százalékkal szemben.


Akar: nincs újdonság a csontváz-csomagban

A költségvetést tekintve nincs újdonság abban a jelentésben, amelyet a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság készített az ország állapotáról: a lényege annyi, hogy a megtett intézkedések nélkül a 2010. évi költségvetési törvényhez képest nagyobb lenne a GDP-arányos hiány − mondta Akar László, a Gazdaságkutató Zrt. alelnöke.


A parlament szeptemberben foglalkozhat a devizahitelesekkel

A Fidesz-KDNP-frakció kezdeményezte, hogy a parlament már szeptemberben foglalkozzon a devizahitelesek soron kívüli megsegítésével és érdekeinek képviseletével - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Tapolcán, a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett ülése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.



Többen élnek reklámból, mint hinnénk

Az idei első félévben 11 százalékkal több reklámmal foglalkozó cég alakult, mint amennyi felszámolás, végelszámolás vagy törlés révén megszűnt – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. A növekvő trend azért is érdekes, mert a hazai média tartós válságát éppen a hirdetési piac csökkenése okozza. Az új alapítások és a megszűnések, illetve megszüntetések üteme azonban egyaránt nőtt 2009 azonos időszakához képest.




Hatvanezer építőipari cégnek vonhatják be az engedélyét

Bár egy tavalyi rendelet értelmében elvileg január 31-ig valamennyi hazai építőipari vállalkozásnak regisztráltatnia kellett volna magát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál (MKIK), számos cég még nem tett eleget ennek a kötelezettségének. Akik nem tettek eleget a nyilvántartásba vételi kötelezettségüknek, azokat nemcsak megbírságolják, de az MKIK akár el is tilthatja őket a tevékenység gyakorlásától.



Londoni elemzők: "fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában"

"Fontos fordulat" történt a magyar költségvetési kommunikációban azzal, hogy a kormány bejelentette elkötelezettségét a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatti jövő évi államháztartási hiánycél mellett, de az elmúlt hónapokban "fordult néhányat" a kormány költségvetési retorikája, így egyelőre az új hozzáállás óvatosan kezelendő - vélekedtek csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.