Az ipari termelés 12,6 százalékkal nőtt júniusban

Az előzetes adatok szerint az ipari termelés júniusban 15,2 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 12,6 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest, az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index júniusban 0,9 százalékos emelkedést mutatott – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


Nő a kínai ingatlanbuborék állami beruházókkal

A kínai gazdaság elemzői mind nagyobb nyugtalansággal figyelik az ingatlanpiac szárnyalását. A pekingi kormány már maga is hozott már intézkedéseket a spekuláció fékezésére – ám, mint a The New York Times írja, éppen a más ágazatokban tevékenykedő kínai állami óriáscégek e szektorba irányuló beruházásai verik fel az árakat.




Az Omninvest új gazdái

700 ezer román lej (közel 50 millió forint) az indulótőkéje annak az öt magyarországi tulajdonossal rendelkező nagyváradi cégnek, amely átveszi az oltóanyaggyártó Omninvest Kft. többségi tulajdonát – írja az e heti HVG.


BÉT: vegyes várakozások a csütörtöki tőzsdenapra

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,79 pontos csökkenéssel, 23.362,82 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,16 százalékkal gyengült. A mai kereskedés iránya nem jelezhető biztonsággal előre.


Elszámolási mankó: magánnyugdípénztárakat a költségvetésbe

Nagyságrendekkel javítaná az uniós tagállamok államadósság- és deficitmutatóit az a lengyel–magyar kezdeményezés, amely a nemzeti elszámolások részévé tenné a magánnyugdíjpénztárak vagyonát és a kasszákhoz befolyó járulékokat – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.


A fővárosnak nincs vészforgatókönyve az Alstom-ügyben

Egyelőre nincs vészforgatókönyve a fővárosnak arra az esetre, ha fel kellene bontani a 2-es – majd az épülő 4-es – vonalra szánt új metrókocsikról szóló szerződését az Alstom céggel, amiért a jármű prototípusa nem kapta meg a végleges szakhatósági engedélyt – írja csütörtöki számában a Népszava.


NGM: ilyen lesz az új közfoglalkoztatási rendszer

A Nemzetgazdasági Minisztérium olyan közfoglalkoztatási rendszer kialakításán dolgozik, amely egyszerre segít a munkanélkülieken, a vállalkozásokon, gyorsítja lemaradt térségek és hátrányos helyzetű emberek felzárkózását, és értékteremtő módon gyarapítja a nemzeti vagyont – közölte a tárca.







Hol dolgozik a legtöbb idős ember?

Az elmúlt tíz évben folyamatosan nő Európában a még dolgozó idős emberek aránya: az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint tavaly az 55-64 éves korosztály 46 százaléka dolgozott. Ez az arány 2000-ben még csak 36,9 százalék volt. Magyarországon a korosztályból jelenleg 32,8 százalék foglalkoztatott.